Andrási Attila: Meg kell találnunk saját mítoszaink mai hangját

– A jelenünket eredményező múltunkat visszük színre, hogy ezáltal erősítsük a magyarságtudatot – tudtuk meg Andrási Attila színházigazgatótól, akit Horváth Jenő történész A millenniumtól Trianonig című könyvének filmes feldolgozásáról kérdeztünk.

Zana Diána
2021. 03. 26. 18:12
null
Andrási Attila színházigazgató és rendező. 20200624 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház egy Magyarországon tevékenykedő, de délvidéki gyökerű társulat, amelynek művészeti küldetése elsősorban a gondolatébresztés és csak másodsorban a szórakoztatás.

Filmes formában dolgozza fel a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Horváth Jenő A Millenniumtól Trianonig című munkáját.

A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója, illetve a járványhelyzet együttesen indokolták a kamaraszínház kezdeményezését.

„Töretlenül él bennünk a hit, hogy nehezebb időkben van igazán szükség a színház gyógyító erejére. Tehát épp most jött el az idő arra, hogy erőt merítsünk történelmünk sorsfordulóiból” – olvasható a színház honlapján.

A hat-hétrészesre tervezett sorozat első epizódja, melyet itt láthatnak, a közösségi médiában már nagy sikert aratott.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Oigi60mYRp4[/embed]

Andrási Attila szerint a művészethez csak jól felkészülten, megfelelő történelmi és tárgyi tudással lehet hozzányúlni, amit azonban képtelenség kutatási szenvedély nélkül megszerezni.

– Én rabja vagyok ennek a szenvedélynek – mondta lapunknak. A kisfilmben szereplő színészek magukévá tették a korszak háttértudását, főként azt, hogy milyen volt az emberek énképe akkoriban.

– Az egészen biztos, hogy a hölgyek nem bigének vagy csajszinak tartották magukat, és a kimondott szónak, a becsületnek más súlya volt, mint most – árulta el a Jászai Mari-díjas rendező, aki abban is hisz, hogy

a múlt bemutatása során meg kell találni a saját mítoszaink mai hangját, hiszen minden nosztalgia ellenére mégis a XXI. században élünk.

Éppen ezért döntöttek a dokumentumklipes műfaj mellett, amely jellegzetessége, hogy rendkívül gyorsan váltakozó képsoraival, tartalmas szövegeivel, felirataival igazodik az internetes felhasználók igényeihez.

„Nehezebb időkben van igazán szükség a színház gyógyító erejére” Fotó: Bach Máté

Azért Horváth Jenő diplomáciatörténész munkáját választották, mert stílusa, nyelvezete hasonlít egy krimiéhez és számtalan olyan információt tartalmaz, amely mára kiveszett a köztudatból.

– Ez nagy kár – mondja Andrási Attila – mert, ha nem tudjuk, honnan jöttünk, hogyan határozhatnánk meg, hová tartunk.

A Millenniumtól Trianonig című könyvet 1945 után indexre tették, a felkutatott példányokat elégették. 2004-ben adták ki újra, de csupán kétezer példányban, így a kötet lényegében beszerezhetetlen.

A színház filmes produkciójának a Bánffy- és a Széll-kormány időszakát feldolgozó második része jövő héten kerül fel a színház honlapjára, Facebook oldalára és YouTube-csatornájára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.