Az Artisjus 9,37 milliárd forint jogdíjat osztott ki tavaly

A dalok, zeneművek alkotói 9,373 milliárd forint jogdíjat kaptak 2020-ban. Ennek az összegnek a fele jutott hazai szerzőkhöz, így több mint tizenötezer magyar alkotó részesült jogdíjban. A pandémiás helyzet miatt az Artisjus bevételei 17,7 százalékkal, az élőzenei jogdíjbevételek pedig a felére zuhantak, azonban rekordszámú új dal született – hangzott el a szerzői egyesület friss zenei statisztikáit ismertető online sajtótájékoztatóján.

2021. 02. 11. 8:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A 2020-as évben kiosztott jogdíj teljes összege szinte megegyezik a 2019-ben felosztott 9,3 milliárddal, a magyar szerzőkre jutó összeg aránya 51 százalék, 4,74 milliárd forint volt – jelentette be Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti-transzformációs igazgatója. Mint mondta, 15 468 magyar szerzőnek és jogutódnak osztottak fel jogdíjat tavaly, megugrott a regisztrált új szerzők száma és a bejelentett zeneművek mennyisége is: 1619 zeneszerző, szövegíró regisztrált a jogkezelőnél, ami nyolc százalékkal több az előző évinél. Az új alkotók közül minden második harminc év alatti, ráadásul a regisztrálási életkor egyre korábbra tolódik: az összes új szerző 11 százaléka volt húsz évnél is fiatalabb.

– A szerzői jogdíj a zenészek jövedelmének második legfontosabb pillére, átlagosan 17 százalékot tesz ki a fellépésekből befolyó 59 százalék után. Nyilvánvaló, hogy a járványhelyzetben érzékelhetően sokkal jobban járt az az előadó, aki szerző is egyben. Az Artisjus bevételei idén 17,7 százalékkal, ezen belül az élőzenei jogdíjbevételek 54,1 százalékkal, míg a vendéglátóhelyek bezárása miatt a háttérgépzenéből származó jogdíjak 26,6 százalékkal estek vissza. Ez a csökkenés pedig majd a 2021-es szerzői jogdíjkifizetéseknél fogja éreztetni a hatását – sorolta Tóth Péter Benjamin.

Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti-transzformációs igazgatója
Fotó: Dalszerző.hu

– Az új dalok születését tekintve viszont rekordév volt a tavalyi, hiszen évek óta stabilan évi 16-18 ezer új zeneszámot jelentettek be a szerzők, 2020-ban viszont 23 155 zeneművet regisztráltak, ami a 2019-es évhez képest 34 százalékos emelkedés – mutatott rá Tóth Péter Benjamin, aki szerint ennek az oka leginkább az, hogy a járványhelyzet sok szerző számára jelentett lehetőséget felpörgetni az otthoni alkotói folyamatot. – Továbbá az ugrásszerű növekedés okai között lehet az is, hogy az egyéb bevételi források elapadásával a korábban inkább másból élő szerző-előadóknak megnőtt a jogdíj jelentősége, és az is feltehető, hogy most lett idejük a dalok regisztrációjára – tette hozzá. Az új daloknak bevétel szempontjából komoly jelentősége van egy dalszerző életében, ugyanis a jogdíjkifizetések 35–40 százaléka öt évnél nem régebbi szerzeményből származik. Amiből tehát nem lesz sláger, az a dal a megjelenése után néhány évvel már nem termel jogdíjat az alkotóknak. A szerzők által megadott műfaji besorolások szerint az új szerzemények között az élen továbbra is a pop (19 százalék), a rock/metal (16 százalék) és az elektronikus zene (12 százalék) áll, de magas (12 százalék) a klasszikus/instrumentális kategóriába sorolt darabok száma is.

Az úgynevezett jogdíjpiramis-ábra jól szemléltette, hogy 2020-ban 2770 szerző részesült havi bruttó ötezer és ötvenezer forint közötti jogdíjban. Bruttó ötvenezer és százezer forint közöttit 509 szerző és jogutód kapott havonta, míg bruttó százezer és ötszázezer forint közötti jogdíjat 572-en kaptak. Bruttó ötszázezer és egymillió közötti összegben 77-en részesültek zeneműveik után, s mindössze 48-an kaptak bruttó egymillió forint feletti összeget havonta. Tóth Péter Benjamin a jogdíjpiramis kapcsán megjegyezte: aki zenéből él, és hozzávetőleg havi ötvenezer forintos jogdíjbevétellel kalkulálhat, ami éves szinten 60–600 ezer forintnyi „fizetést” jelent, már részben képes lehet finanszírozni a zenélést, a hangszer- vagy hangtechnika-vásárlást.

Tóth Péter Benjamin arról is szólt, hogy az Artisjus tavaly három alkalommal is pályázati úton segítette a járvány idején rászoruló szerzőket: 2020 tavaszán 62 millió forintos (fejenként százhatvanezer forintos) gyorssegélyt utalt ki 389 személynek, szokásos évi támogatása részeként összesen 107 milliót osztott ki 426 szerzőnek, a dalszerzők napján pedig a videopályázaton 75 nyertes pályázó részesült a 16 milliós keretösszegből.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.