Az Elfolyó idő a Pesti Vigadóban

Egyelőre online nézhetjük meg a Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő című kortárs képzőművészeti kiállítását mától április 5-éig a Pesti Vigadóban. A nyugati határnyitás 30. évfordulójára készült tárlaton az MMA akadémikus tagjai a művészet nyelvén idézik meg a történelmi eseményt.

Petrovics
2021. 02. 17. 12:43
null
Fotó: Mariann Bogar
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Elfolyó idő című tárlata 2019. július 5-én indult európai körútjára, először Passauban, majd Stuttgartban, Berlinben, 2020 őszén pedig a Római Magyar Akadémián, illetve Strasbourgban a Lieu d’Europe-ban tekinthették meg a látogatók. A tárlat, melynek címe az „Idők folyamán”, már szerepelt Elfolyó idő, Verstrichene Zeit, Tempo che scorre, Le temps qui coule és Flowing Time címen is, az idei évben, bár csak ideiglenesen, hazatért a Magyar Művészeti Akadémia kiállítótermeibe, a Pesti Vigadóba.

A 30 éve szabadon emlékévhez kapcsolódó, az 1989-es nyugati határnyitás történelmi eseményét megidéző kiállítás az MMA tagjainak alkotásaiból válogat.

A tárlaton Aknay János, Árendás József, Bakos István, Barabás Márton, Baráth Ferenc, Csáji Attila, Elekes Károly, Farkas Ádám, Gaál József, Jovián György, Kovács Péter, Kulinyi István, Lajta Gábor, M. Novák András, Orosz István, Prutkay Péter, Stefanovits Péter, Szabó Menyhért, Szabó Tamás, Szemadám György, Szőcs Miklós TUI, Szurcsik József és Véssey Gábor alkotásait láthatják az érdeklődők.

Az április 5-ig – egyelőre természetesen csak virtuális módon – megtekinthető kiállítás a Pesti Vigadó hatodik emeleti két kiállítótermében kapott helyet. Április 22-én pedig már Ausztriában, Weitrában mutatják be, a tervek szerint június 13-ig lesz látogatható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.