Az elvarázsolt Zeneakadémia után készül Az elvarázsolt könyvtár

A gyerekekhez hozza közelebb a komolyzenét B. Török Fruzsina mesejáték-trilógiájának legújabb része, Az elvarázsolt Zeneakadémia. Az író, rendező többek között a rádiójáték megírásának hátteréről, az izgalmas történetről és arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy tervezi-e a sorozat folytatását.

2020. 10. 12. 7:15
null
Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az elvarázsolt zenekar és Az elvarázsolt Operaház után elkészült Az elvarázsolt Zeneakadémia című hangjáték, amelyet szeptember elején kezdett sugározni a Kossuth rádió. Miként született meg a mesejáték-trilógia ötlete?

– A legtöbbször nem lehet már visszafejteni, hogy egy munka ötlete pontosan mikor és miért születik meg, ám ebben az esetben világosan emlékszem, hogyan történt. Öt évvel ezelőtt, éppen a Végállomás című előadásom főpróbahetében, csütörtök este tíz órakor a próba végén odajött hozzám a Thália Színház egyik munkatársa – aki a rádiós munkák koordinátora – azzal az ötlettel, hogy hétfő reggelig be kell adni a Cserés Miklós-pályázatot, és volna-e kedvem egy húszrészes mesejátékot írni. Emlékszem, szívből felnevettem, annyira abszurd volt a gondolat akkor, ott, este tízkor. Azt válaszoltam, kizárt, hogy hétfőre le tudjak tenni egy mesejátéktervet az asztalra.

– Valamiért mégsem hagyta nyugodni a gondolat?

– Pontosan. A Zeneakadémiára is jártam, édesanya vagyok, és ebből született meg a gondolat, hogy ezt a kettőt össze lehetne kapcsolni. Nagyon fontosnak tartom a gyerekek zenei képzését, mert a saját bőrömön éreztem, milyen sokat számít, ha az ember foglalkozik a zenével. Nem kell feltétlenül hangszertanulásban gondolkodni, elég, ha a zenehallgatásra nyitottá tudjuk tenni a legkisebbeket is. És innen lehet továbblépni. Így született meg a trilógia első részének, Az elvarázsolt zenekarnak az ötlete. A célom az volt, hogy a zenei ismereteket a gyerekek nyelvén adjam át, tehát sok mesével, varázslattal és humorral. Hétfőn beadtuk a pályázatot, ami nyert. Nagy öröm volt, ahogy az is, hogy olyan sikeres lett a mesejáték, hogy lehetett gondolkodni a folytatáson.

– Az elvarázsolt Zeneakadémia egy izgalmas zenetörténeti utazás, amelyen keresztül a legnagyobb nemzetközi és hazai zeneszerzők életét, munkásságát ismerhetjük meg. De pontosan honnan hova jutunk el?

Fotó: Teknős Miklós

– Vivalditól egészen Kurtág Györgyig. A történet szerint a gyerekek a karmesterpálca segítségével bejárják a Zeneakadémia épületét. Mindegy egyes tanteremben egy-egy zeneszerző szellemével találkoznak. A kutatómunka alatt megpróbáltam a zeneszerzők jellemét a lehető legjobban megismerni, és így megszólaltatni őket. Nem csupán a zeneművekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek, hanem a zeneszerző életével is, a korral, amiben éltek. Mivel Kurtág Györgyöt leszámítva néhai zeneszerzőkről van szó, kikerülhetetlen volt a halál témája. Ez persze egy roppant érzékeny terület, de meggyőződésem, hogy majdnem mindenről lehet beszélni a gyerekekkel, ha helyes formát találunk hozzá. Ezt igyekeztem megtalálni.

– A rádiójáték olyan műfaj, ahol a látvány helyett a szövegen, a cselekményen, a dramaturgián van a hangsúly. Az alkotói folyamat során mire kellett kiemelten figyelnie?

– Elsősorban arra, hogy a történetből kiderüljön: a zeneszerző, akivel éppen találkoznak a gyerekek, milyen ember is lehetett. Milyen életet élt, milyen hatások érték, miből merített, amikor komponált. Nagyon fontos volt, hogy ezeket az embereket, akik már rég nincsenek velünk, közelebb hozzam a gyerekekhez. Egykor ők is éltek, sikereik, bukásaik, örömeik, fájdalmaik voltak. Igyekeztem az életükből azokat az információkat kiválogatni és feldolgozni, amik több szempontból hasznosak. Mindez ad valamiféle alapműveltséget, amit egy zeneszerzőhöz tudnak majd kötni a gyerekek, és elég izgalmasak ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmüket, ezáltal maradandó ismereteket adjon. Fontos volt a humor is: a zeneszerzők ugratják, kritizálják, vigasztalják egymást, tehát a gyerekekkel együtt visszatekintve próbálják megérteni az életüket.

– És az is lényeges, hogy a színészek hogyan hangsúlyoznak, játszanak a hangjukkal. Könnyen rátalált a zeneszerzők karaktereit eljátszó színészekre?

– Szerencsére igen. A Thália Színház társulatával dolgozom, akiket már jól ismerek, és a készülő munkáknál már hallom a lelki füleimmel, hogy egyes karaktereket melyik színésszel szeretném megcsinálni. Nagy szerencsém van abban is, hogy teljesen szabadon dolgozhatok, ha például bármilyen okból nem lehetséges a társulatból választanom vagy mással képzelem el a karaktert, hívhatok vendégművészeket is. Így voltam ebben az esetben Szirtes Balázzsal, aki Mozartot alakítja.

– A felvételeket hol és hogyan rögzítették a vírushelyzetben?

– Nem volt könnyű. A terveink szerint márciusban kellett volna stúdióba ülnöm, ám ez a vírus miatt eltolódott május végére. Így a tervezett idő, amit erre a munkára szántunk, jelentősen megrövidült. Szerencsére a felvételek elkészítése nem ütközött akadályba, hiszen a stúdióban egyszerre csak egy művésszel dolgozom. Tudtunk egymásra vigyázni.

– Gondolt arra, hogy a rádiójátékból színdarabot írjon gyerekeknek?

– Érdekes, hogy erre most rákérdez, mert a napokban indult el a színpadra alkalmazás folyamata. De erről még nem beszélnék, nem szeretném elkiabálni.

– A mesejáték-trilógia mellett az elmúlt években női sorstragédiákkal is foglalkozott, Polcz Alaine és Sissi életéről írt és rendezett színdarabot. Milyen munkái vannak előkészületben?

– 2019-ben elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíját, így az ösztöndíjas munkáim az elsők. Ebben szerepel egy új mesejáték, folytatódik a Net-vesztő, készül Chaplin életéről egy kétszereplős dráma, folytatom a Móricz-naplók rádió­ra alkalmazását és az Elvarázsoltak-sorozatot is. Tovább tágítom a tematikát, Az elvarázsolt Zeneakadémia uátn születőben Az elvarázsolt színház és Az elvarázsolt könyvtár is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.