Az érett Haydn művészi csúcspontja a Müpában

Január első napján A teremtés című oratórium, Haydn remekműve csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A nézők a Müpa Home Live közvetítéssorozatnak köszönhetően élőben, online kísérhetik figyelemmel a koncertet.

Breuer Csilla
2021. 01. 01. 7:38
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyire vissza tudok emlékezni, az elmúlt négy-öt évben biztosan Haydn-hangversennyel köszöntötte a Müpa az új esztendőt. Sőt, már hagyománnyá vált, hogy A teremtés című oratórium hangzott el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az előadók, közreműködők változtak, a karmester viszont mindig Fischer Ádám volt.

Visszatekintés

2016-ban gyerekeknek is bemutatták az újévi esti koncert előtt Haydn művét egy minikoncerten a Müpában, keresztmetszetet nyújtva az oratóriumból. 2018 január 1-jén délután a karmester matinékoncerten mutatta be az oratórium fiatalabbakhoz szóló változatát (az esti újévi hangversenyen elhangzó mű leglátványosabb részleteit, magyarázatokkal), este pedig teljes egészében volt hallható a mű a milánói Scala Akadémiai Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara és neves szólisták – Regula Mühlemann szoprán, Paul Schweinester tenor, Thomas E. Bauer bariton – közreműködésével. 2019-ben elsősorban fiatalokat és családokat vártak az újévi, interaktív elemeket is tartalmazó matinékoncertre, ahol az oratórium legismertebb részletei a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar, a Magyar Rádió Énekkara és neves magyar szólisták – Rácz Rita szoprán, Megyesi Zoltán tenor, Cser Krisztián basszus – előadásában hangzottak el.

Tavaly a Concentus Musicus Wien és a Purcell Kórus előadásában, szintén két alkalommal volt hallható A teremtés a Müpában. A matinékoncerten Bakonyi Marcell, Megyesi Zoltán és Rácz Rita tolmácsolták a mű legérdekesebb részleteit az ifjú közönségnek, és Fischer Ádám tartott interaktív ismertetőt. Az esti koncerten a korábbról már ismert német bariton, Thomas E. Bauer társaságában Baráth Emőke és Szigetvári Dávid lépett színpadra.

Baráth Emőke szoprán
Fotó: Raffay Zsófia

Felülírt hagyomány

A Müpa ma is Haydn-hangversennyel köszönti az új esztendőt, ezúttal is felcsendül a zeneszerző ikonikus alkotása, A teremtés a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A nézőknek viszont nem kell megszegniük a kijárási tilalmat, sőt érdemes mindenkinek már fél nyolc előtt kényelmesen elhelyezkedni az otthoni fotelben, karosszékben, kanapén, hiszen a Müpa Home Live közvetítéssorozatnak köszönhetően élőben, online kísérhetik figyelemmel a koncertet. A világjárvány miatti korlátozások idén nem teszik lehetővé, hogy a hagyományokhoz híven Fischer Ádám vezényelje a hangversenyt, így ez alkalommal a kiváló fiatal karmester, Farkas Róbert dirigálja a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Magyar Rádió Énekkarát.

Farkas Róbert karmester
Fotó: Gela Megrelidze

Szólistaként Baráth Emőke, David Fischer és Sebestyén Miklós lép színpadra a produkcióban. Érdemes figyelembe venni, hogy a koncert 22 óráig tart, és nem lesz szünet.

Sebestyén Miklós basszbariton
Fotó: Genia Skarahotska

A Müpa A teremtésről

„Ahogyan az a remekművekkel lenni szokott, A teremtés is többféle értelmezésre ad lehetőséget, és rétegzettségénél fogva több szinten élvezhető a befogadók számára: az isteni alkotómunka megjelenítése, a játékos könnyedséget és komolyságot egyaránt megmutatni képes zeneszerzői lelemény mind-mind megérinti a hallgatóságot. A bibliai eredetű, de van Swieten báró által írt szöveggel hallható mű ráadásul teljes mértékben az életigenlés zenéje, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az általa közvetített világkép optimista és derűs. Márpedig az új esztendő kezdetén, 2021 első napján éppen erre van a legnagyobb szükségünk: egy olyan, művészettel teli élményre, amely nemcsak segít felismerni és befogadni a jót, de hitet és reményt adhat a folytatáshoz, és erővel tölt fel, hogy megbirkózzunk az élet kihívásaival.”

Egy igazi mestermű születése

Az európai zenészek fellegvárának számító Londonba Haydn 1791-ben érkezett. Itt jelen volt a Westminster-apátságban tartott Händel-emlékünnepségen, s mélységesen megrendítették a barokk zeneszerző oratóriumai és az angol közönség ezek iránti rajongása. Elhatározta, hogy ő is kipróbálja a műfajt. Pár évvel később meghalt Esterházy Antal, és a szakrális zenéért rajongó II. Miklós lett az új herceg, akinek sikerült megnyerni Haydnt udvara zenei ügyeinek. 1794 nyarán Haydn Bécsbe érkezett. Patrónusa kérésére évente egy misét kellett szereznie, kvartetteket és triókat komponált, két utolsó oratóriumát is ekkor alkotta.

A teremtést (Die Schöpfung) John Milton, XVII. századi angol költő Elveszett Paradicsom című tizenkét könyvének versei és a bibliai Teremtés könyve ihlették. A szövegkönyvet Gottfried van Swieten báró fordította németre. A mélységesen vallásos Haydn Isten iránti háláját és a természet szépségei iránti rajongását fejezte ki alkotásában. Az érett Haydn művészi csúcspontjának tartott oratóriumot 1798. április 29-én mutatták be Bécsben, Schwarzenberg herceg palotájában, ahol mély megrendülést keltett, akárcsak a nyilvános bemutató.

Érdekesség, hogy a gyengélkedő Haydn utolsó nyilvánosság előtti megjelenésekor is A teremtést adták elő: a mester 76. születésnapját ünneplő bécsi hangversenyen. Az ismert bécsi muzsikusok és a legelőkelőbb nemesek ünnepelték a hordszékben ülő Haydnt, távozásakor pedig Beethoven térden állva csókolt neki kezet.

A ma esti koncertről bővebb információkat itt találhatnak, a műsorfüzet pedig itt érhető el.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.