Az idősek szolgálatába áll az előadóművészet

Összefogásra ösztönöz az Emberi Erőforrások Minisztériuma: arra kéri az előadóművészeti intézmények vezetőit, művészeket, szakembereket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, amelynek célja a koronavírus-járvány miatt veszélyeztetett szépkorúak megsegítése.

Forrás: MTI2020. 03. 16. 18:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatja a kaposvári Csiky Gergely Színház kezdeményezését, mely szerint a színházbezárásokkal szabaddá váló munkaerővel, kihasználatlan eszközökkel segítenék a koronavírus-járvány miatt veszélyeztetett szépkorú lakosságot – olvasható az Emmi MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a kezdeményezés célja, hogy olyan – szakmai hozzáértést nem igénylő – feladatokat lássanak el, amely e vészterhes időben a társadalom javát szolgálják, ugyanakkor segítséget tudjanak nyújtani azoknak, akik kiemelten veszélyeztetettek, nehezebben alkalmazkodnak, illetve kevesebb lehetőségük van kivédeni a koronavírus-járvány nehézségeit.

A vállalható feladatok között lehet bevásárlás, gyermekfelügyelet, gyógyszerbeszerzés, online oktatás, illetve minden olyan tevékenység, amely segítséget nyújt az időseknek, rászorulóknak.

A közleményben Fülöp Péter művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárt, a Csiky Gergely Színház igazgatóját idézik, aki kiemelte: kulturális területen sok potenciálisan szabad munkaerő csoportosítható át oda, ahová szükséges. „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi pszichét, mely akkor a legerősebb, ha hasznos, segítő eleme a társadalomnak” – mondta.

Mint írják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kéri az intézményvezetőket, előadóművészeket, szakembereket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez és fogjon össze az előadóművészet a vészhelyzet elhárításában.

További információt a szaktárca ideiglenes e-mail címén, az [email protected] címen kérhetnek az érdeklődők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.