Balatonfüredi prímásverseny győztes művészei

A krízishelyzet miatt idén ugyan elmaradt a 195. Anna-bál, viszont kísérőrendezvényei méltó módon szolgálták Balaton történelmi fővárosának kulturális életét. A programok között különleges színfolt volt a Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke rendezésében megtartott Balatonfüredi prímásverseny. A három dobogóssal beszélgettünk.

Forrás: Hagyományok Háza2020. 07. 25. 16:17
null
SONY DSC
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Balatonfüredi prímásverseny győztese, Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínházban játszik immár harmadik éve. A prímásversenyen harmadszor vett részt, tudását eddig minden alkalommal, különdíjjal ismerték el. Eredménye egyben azt jelenti, hogy a jövő évi Anna-bálon is felléphet.

„Nagyon közel áll a szívemhez a két kötelező anyag – jellemzi az előírtakat a hatvani fiatalember. – A két tájegységből kiválasztott prímás, Ádám István „Icsán” és Molnár László stílusát különösen kedvelem, olyannyira, hogy még a szabadon választottak közé is felvettem volna. A szabad programválasztásában a kiváló gyergyóalfalui hegedűs, Cserkesz Béla személye motivált, 1966-os felvételére a diplomakoncertemre készülve bukkantam rá, játéka első pillanatban lenyűgözött.”

 

A második helyezett a délvidéki Óbecséről érkezett, a Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.

„Immár negyedik alkalommal veszek részt a megméretésen – osztja meg gondolatait Cseszák Zsombor. – Eddig különdíjakkal térhettem haza, amelyeknek mindig örültem, mivel az elismeréssel bátorítottak, hogy jó úton haladok pályámon. Idei újdonság a két kötelező összeállítás: a széki és a gömöri anyag viszont jól szolgálja az összehasonlíthatóságot. Talán az utóbbi áll közelebb a szívemhez, minden bizonnyal a felmenőim között felvidéki ágakat is találnánk. Szabadon választottként a cifra, díszes és a virtuozitás bemutatására alkalmas kalotaszegi muzsika mellett döntöttem, mivel példaképem a legendás bánffyhunyadi muzsikus, Varga Ferenc „Csipás”, akinek játékstílusával az utóbbi időben sokat foglalkoztam.”

A harmadik helyezett Boda Gellért Turáról származik, s másfél évtizede hegedül. A 2002-ben alakult Zagyva Banda prímása második alkalommal vett részt a balatonfüredi megmérettetésen, két éve szintén a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel. A mostani versenyről kérdeztük:

„A gömöri dallamvilág kicsivel közelebb áll hozzám, mint a széki muzsika. Jóllehet Tura és Gömör messze esik egymáshoz, viszont Gömörország és Galga mente népzenéjében is fellelhető dallamegyezés. A verseny kiváló lehetőséget nyújt egyébként arra, hogy egy vidék muzsikáját alaposabban megismerjük. Egyébként úgy érzem, hogy ezúttal a széki anyag előadása sikerült jobban. A választott kategóriában az erdélyi Szászcsávás muzsikájából készültem, ebben talán az is közrejátszik, hogy a vidéken a mai napig él ez a hagyomány. Számos zenész él a Maros megyei faluban, akikkel évente akár többször is találkozunk.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.