Csicsikov maga az ördög

Szakonyi Károly és a színdarab rendezője, Lengyel György azt mutatja be, mennyire könnyen becsaphatók vagyunk.

Márkus László Szobakevics földbirtokos és Haumann Péter a darab főszerepében Fotó: MTI/Horvát Éva

Valami könnyedebb színdarabra vágytam, véletlenül akadtam rá az interneten a Holt lelkek című előadásra, amelyet 1977-ben rögzítettek a Madách Színházban. Épp csak az első tíz percet akartam megnézni, hogy majd egy másik alkalommal visszatérjek rá. De a színdarab azonnal magával ragadott, beszippantott, nem engedett el többé. Arról már nem is beszélve, hogy szórakoztatóbb volt, mint bármelyik könnyed komédia, bár azt is hozzá kell tenni, hogy sok jót nem ígért, a főszereplő Csicsikovot alakító Haumann Péter ugyanis hosszan, némán és mozdulatlanul néz az egész darab folyamán, ami nagyon félelmetes. Ilyen nézéssel képzeli el az ember az ördögöt, amikor csak néz ki a fejéből, mert nem látja senki.

Sokan dramatizálták Gogol 1842-ben Moszkvában kiadott regényét színházi előadásra – nagyon adja magát az adaptáció. Például 1932-ben ­Mihail Bulgakov írta át, hazánkban az 1970-es években Szakonyi Károly alkalmazta a regényt színpadra. Mindez azért érdekes, mert annyira sokrétű remekműről van szó, hogy többféle adaptációra ad lehetőséget. Az alkotók könnyen megtehetik, hogy teljesen máshova helyezik a hangsúlyokat. Ez persze minden feldolgozás esetében lehetséges, csak ebben a regényben nagy a választék. Szakonyi Károly és a színdarab rendezője, Lengyel György azt mutatja be, mennyire könnyen becsaphatók vagyunk. Mennyire nem a valóságot látjuk emberi kapcsolatainkban, hanem azt, amit látni akarunk. Ráadásul amikor csalódás ér, amikor kiderül az igazság, akkor is képesek vagyunk ragaszkodni a rögeszméinkhez.

Csicsikovot is, aki egy adócsalást kíván megvalósítani meghalt jobbágyok vásárlásával úgy, hogy élőnek tünteti föl őket, sokféleképpen lehet ábrázolni a regény feldolgozásakor. Lehet szerencsétlen csalónak, ügyeskedő kisembernek, de lehet igazán nagy spílernek (ahogy ma mondanánk), agyafúrt, gátlástalan bűnözőnek. Az alkotók ez utóbbit választották, és ne felejtsük el, a kommunizmus idején, az 1970-es években! Vagyis mérhetetlenül kemény kritikát gyakoroltak az akkori hatalommal szemben, amely tényleg az egész társadalmat megpróbálta becsapni, temérdek ember tudatlanságból fakadó jóindulatát kihasználni.

Márkus László Szobakevics földbirtokos és Haumann Péter a darab főszerepében
Fotó: MTI/Horvát Éva

Haumann Péter, aki Csicsikovot alakítja parádés játékával, az üres szavakat hívja segítségül. Az ember eleinte úgy érzi, hogy túljátssza a szerepét, aztán nagyon hamar rájön, hogy nem a szerepből van itt sok, hanem az üres szavakból. Haumann igen erős hangsúlyozásával idézőjelbe teszi a szavakat, és ezzel ráébreszti a nézőt azok tartalmatlanságára. Csicsikov ebben a színdarabban a hazudozás nagymestere. Nemcsak azzal, hogy mindenkinek azt mondja, amit hallani akar, hanem azzal is, hogy azt híreszteli magáról: ő egy jobb világ megtestesítője. Persze felmutatni semmit nem tud az üres szavakon kívül.

De Lengyel György rendezése még tovább megy. A Dajka Margit, Márkus László és Körmendi János által remekül és sok humorral életre keltett gyarló földbirtokosok találkoznak az ördöggel, aki leginkább a rossz tulajdonságukat hozza elő, és nemcsak lovat ad alájuk, de még azt is elhiteti velük, hogy erkölcstelenségük erkölcsös, hogy bűnös szenvedélyük emberi, sőt jó. Egyetlen szereplőt nem tud igazán becsapni, a Dózsa László által emlékezetesen alakított ügyeskedőt, aki viszont az előbb említett földbirtokosokkal ellentétben még nem vesztette el a józan paraszti eszét. A kisemberen ugyanis nem tud kifogni az ördögi ügyeskedés. Ő látja, amit lát és tudja, amit tud. Még akkor is, ha a színdarab által ábrázolt elátkozott világban, erkölcsi fogódzkodók hiányában, mindenki bukásra van ítélve.