Csók a mozivásznon és a kertmoziban

Garry Marshall a Micsoda nő! című filmmel bebizonyította, hogy kétségtelenül ért a történetvezetéshez, jól bánik a színészekkel, remekül meg tud rendezni egy filmet. Majd eltelt húsz esztendő, és az is kiderült, hogy akkor is képes készíteni egy szórakoztató, de egyben tanulságos filmet, ha temérdek szálon fut a történet, és nincs arra lehetőség, hogy igazán el tudjon mélyülni egy-egy karakterben, de még így is jellemmé képes formálni színészei alakítását.

2021. 02. 13. 8:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Valentin-nap című film azért állta ki az idő próbáját, mert nem igazán a Valentin-napról szól. Illetve talán csak annyit mond erről az ünnepről, hogy lehet szeretni és lehet utálni, mindkettőre temérdek példa található a filmben, de az biztos, hogy egyáltalán nem baj, ha – akár egy ilyen nap kapcsán – gondolkodnak az emberek a szerelemről. Ebben a témában ugyanis kevés a kapaszkodó, de ha van is – például rengeteg szépirodalmi mű –, nem igazán alkalmazzuk a megszerzett tudást saját életünkre. Garry Marshall egy évtizede készült mozija el is mondja, hogy miért.

A filmben látunk időskori szerelmet, középkorú párt, fiatal felnőttek kapcsolatait, kamaszok fellángolását, és még a kisiskolások érzelmi ügyeibe is beleláthatunk az alkotásban. Megtudjuk, hogy már a kisiskolások „szerelme” is komoly ügy, illetve a filmrendező szerint akkor válik azzá, ha túl nagy jelentősége lesz, ami meg nem jó ebben a korban. Egy fiú ugyanis a tanár néninek adná a Bálint-napi csokrot, ami meg is történik, ám a tanárnő annyira szépen kezeli a helyzetet, hogy azt tanítani kellene. Ráirányítja ugyanis a fiú figyelmét arra a lányra, aki nemcsak nagyon várja azt a bizonyos csokrot, hanem még jól kijönnének is a fiúval, mindjárt kiderül, hogy több közös témájuk van. A fiú a tanárnőtől visszaveszi a csokrot, a korához illő leányzónak meg odaadja. A nézők pedig mosolyognak, és kezd körvonalazódni, hogy Garry Marshall miről is akar beszélni a filmjében.

A fiatal felnőtteknél azt boncolgatja a rendező, mit lehet kezdeni, ha valami nem tetszik a másikban Forrás: InterCom

A kamaszkori szerelem kapcsán megtanulhatja a néző, hogy a spontanei­tás a legfontosabb egy párkapcsolat ápolásakor – általában ez tűnik el teljesen a házasságok során –, a kamaszok esetében viszont az is szembetűnő, hogy ez az a kor, amikor teljesen reménytelen minden: a világ egy kamasz szemével nézve pusztán önmaga szűrőjén keresztül létezik, ami nem érinti őt, az nincs is. Ez is problémát okoz a párkapcsolatban.

A fiatal felnőttek esetében azt boncolgatja a rendező, hogy mit lehet kezdeni, ha valami nem tetszik a másikban. Mert mindig van olyan kisebb vagy éppen nagyobb tulajdonság, ami nem tetszik a másikban.

Az is egy nehéz kérdés, hogy mennyit kell elfogadnunk a másikból, hol van a határ, mennyi kompromisszum engedhető meg; vagy éppen arról van szó, hogy két húszas éveiben járó fiatalnak még nincsenek megrögzött szokásai, hogy szépen össze tudnak csiszolódni, ha tényleg fontosak egymásnak.

A középkorúak esetében Garry Marshall arról beszél a filmjében, hogy a megcsalás a legnagyobb probléma. Talán ezt a szálat, ezt a gondot dolgozza ki a legkevésbé; vagy éppen azért nem veszteget sok időt a háttértörténetek kidolgozására, mert ezt a problémát pofonegyszerűnek gondolja. Mindenesetre az derül ki a filmből, hogy a világ legnagyobb szemétsége, ha valaki megcsalja a másikat. A filmben elég plasztikusan el is mondja a lány, hogy mi vár arra, aki ilyet tesz.

A Valentin-nap legfényesebb csillaga Shirley MacLaine, aki egy idős pár hölgytagjaként önmagát alakítja. A film egyik csúcspontján Daniel Mann és George Cukor 1958-as Hot Spell című filmjét játsszák egy kertmoziban, és a színésznőt megcsókolja álmai férfija a mozivásznon, miközben fél évszázaddal később idős korában ugyanez történik a kertmoziban is.

Az, hogy Shirley MacLaine egyszerre csókolózik a mozivásznon és a moziban, hogy egyszerre látja a néző a fiatal és az ötven évvel idősebb nőt, egészen elképesztő filozófiai mélységet ad a jelenetnek, miközben persze tudjuk jól, hogy szórakoztató filmet látunk.

Talán valami olyat mond a rendező ebben a jelenetben, hogy modern korunkban is van létjogosultsága annak, hogy az ember egy életen át kitartson a párja mellett. Ha jól végiggondoljuk, az egész film arról szól, hogy mire kell figyelniük a szerelmeseknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.