Edzettek és ellenállók

Egy mátraaljai községből, Domoszlóról indult 2004-ben a Road zenekar pályafutása. Az együttes a hazai rockéletben az egyik legaktívabb formáció, munkásságuk tizenöt éve alatt három arany- és két platinalemezt is letettek az asztalra. Magyarország egyik legnépszerűbb metálzenekarának tagjai — köztük Molnár Máté frontember — ma is ott élnek, de egész évben járják az ország és a határon túli magyarlakta területek fesztiváljait. Interjút a felvidéki Gombaszögi-völgyben készítettünk Molnár Mátéval, a banda énekes, basszusgitáros és szövegírójával, ahol a zenekar első ízben lépett fel a felvidéki magyar fiatalok legnagyobb rendezvényén, a Gombaszögi Nyári Táborban.

Beke Beáta
2019. 07. 24. 9:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Először léptek fel Gombaszögön. Hogy érezték magukat? Milyen volt a fogadtatás?

– Nagyon szeretünk a Felvidékre járni, bár ritkán adatik meg, hogy eljussunk, főleg a keletibb régiókba. A nyugati településeken, mint Somorja, Dunaszerdahely, sűrűbben megfordulunk. Egyszer régen voltunk Kassán és Csoltón, és ennyi volt a tizenöt éves fennállásunk alatt. Már hallottunk erről a táborról korábban, de itt még sosem játszottunk. A vártnak megfelelő volt minden. A Felvidéken mindig jó bulik vannak, úgyhogy nagyon vártuk, hogy eljuthassunk ide is. És tényleg az volt, amire számítottunk: egy nagyon jó közönség fogadott bennünket.

– Milyen felvidéki kötődéseik vannak?

– Domoszló – ahonnan származunk – testvértelepülése Krasznahorkaváralja. Gyerekkorunkban sokat jártunk erre és a várnál. Ezt a koncerten is elmondtam. Viszonylag régen jártunk ezen a környéken, de igyekszünk bepótolni majd ezt is.

– Hogyan tudná értékelni az elmúlt tizenöt évüket?

– Nagyon színesnek, mozgalmasnak és lendületesnek mondanám, nagyon sok buktató is volt benne, de még több szép pillanat. Igazából nem cserélném el a buktatókat sem. Így volt jó, ahogy volt.

– Milyenek voltak a kezdetek?

– Nagyon nehéz, mert mi nem egy fővárosi zenekar vagyunk, és ezért kicsit többet kellett pedáloznunk ahhoz, hogy eljussunk bizonyos helyekre. Sokszor kétszer meg kellett mászni egy-egy lépcsőfokot azért, hogy eljuthassunk oda, ahová szeretnénk, de pont ez tett bennünket edzetté és ellenállóvá.

– Jelenleg min dolgoznak?

– Az elmúlt napokban jelent meg a 15 éves jubileumot felölelő best of lemezünk, tizenöt dallal. Gyakorlatilag most ekörül forog minden, ami azt jelenti, hogy az idei nyár, sőt az idei év is a jubileumunkról szól. A zenekar egy méltó ünnepi műsort szeretne adni mindenütt idén.

Onnantól-Eddig – a 15. születésnapot a válogatáslemez mellett nagyszabású születésnapi koncerttel is megünnepli a zenekar szeptember 7-én a Barba Negra Trackben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.