Egy kalandos és tudományos életút

Különleges könyvet tart a kezében az olvasó, amikor felüti báró Nopcsa Ferenc Sárkányok magyar királya című könyvét.

Nagy Koppány Zsolt
2019. 03. 18. 16:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különleges könyvet tart a kezében az olvasó, amikor felüti báró Nopcsa Ferenc Sárkányok magyar királya című könyvét. Nemcsak azért furcsa, mert – ha jól értjük – tulajdonképpen a szerkesztője, Gyurkovics Györgyi írta (meg), tette összefüggő szöveggé („Önéletrajza hiányosan maradt ránk. Hét ránk maradt naplója – a tiranai múzeumban található –, leginkább geológiai, térképészeti, néprajzi adatokat tartalmaz. Megpróbáltam megközelíteni életének azt a szakaszát, amely eddig homályban volt, amelyről nem írt naplót. Első szám [sic!] első személyben írtam a könyvet, önéletrajzát kiegészítve tényekkel, egészen a haláláig.”), hanem azért is, mert egy szinte elképzelhetetlenül kalandos és – ez a legritkább kombináció! – tudományos életút tárul fel benne.

„Magyar paleontológus, aki az első, Kárpát-medencében talált őshüllő csontjait összeállította, az erdélyi törpedinoszauruszt, a Telmatosaurus (Limnosau­rus) transsylvanicust. Paleontológus, geo­lógus, geográfus, »amatőr« néprajzkutató, osztrák–magyar hírszerző, lehetett volna Albánia királya is. Kíváncsisága, szorgalma és tudása a világ egyik legkiemelkedőbb természettudósává tette. Titkolt önmarcangolásait, szenvedéseit az utókorra verseiben hagyta, Colez Mark albán hős neve mögé bújva”, tudjuk meg, illetve azt is, hogy „a közölt versek nem műfordított munkák, csupán hangulatjelzések”.

A kötet hangja és a világ, amelybe bepillantani enged, az első mondattól kezdve az utolsóig lenyűgözi az olvasót. Egy ember, akinek nagyapja a Jókai által írt Szegény gazdagok című regény Fatia Negrájának szó szerinti mintája és eredetije, akinek „rideg” anyja Sissy barátnője, fiatal, elképesztően gazdag magyar mágnás, báró („Úgy éltünk, ahogyan egy erdélyi arisztokrata család élt.”), aki két titkos megbízatás és albániai csetepaté között, szinte csak mellesleg paleontológussá képezi ki magát… ugyanakkor valami titokzatos betegségben szenved, a saját neméhez vonzódik, a nála tizenhat évvel fiatalabb, Bajazid Elmas Doda nevű titkárával él együtt, és gőgös sértettséggel viseli a környezete csodálkozó tekintetét, majd pedig, élete végéhez és betegsége kiteljesedéséhez közeledve megöli szeretőjét és önmagát is, hogy mindketten megmeneküljenek a szörnyű végjátéktól.

Az egész könyvet belengi valami szomorú és lappangó erotika, a ki nem mondhatóság, de mégis kimondani kényszerülés nehéz és gyötrelmes levegője, ám ezzel párhuzamosan vagy éppen ennek ellentéteként ott van a szikár hangon elmesélt albániai kalandok sora, a tudományos élet leírása annak kevés örömével és kicsinyes, bosszúálló tagjainak minden aljasságával, a – túlzás nélkül – világrengető, a paleontológia tárgykörébe tartozó felfedezések és megvilágosodások krónikája, okos szerkesztői jegyzetek és beszúrások, felkavaró versek, és az egészen hihetetlenül drámai vég a gyilkossággal és öngyilkossággal. Igen, egy könyvben annyi minden, amennyi egy regényfolyamban szokott lenni. És ez mind egy kalandos életű, szomorú, de büszke tudós kalandor élete, akinek Álnevem című verse talán az egész életét kifejezi („Valójában nem Kolez Márk vagyok. / Ő bátor hős volt, / a barátom, kincsem, / ha a halál minket egyszer egyesít, / boldog lesz, hogy egyek lehettünk, / és használtam az ő nevét”).

Annyiféle olvasói réteget szolgál ki ez a könyv, hogy az szinte megszámlálhatatlan, így biztos vagyok benne, hogy mindenki talál benne kedvére vagy elborzadására valót.

Báró Nopcsa Ferenc: Sárkányok magyar királya. Szépmíves Kiadó, Budapest, 2018.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.