Egy történelmi mementó

Ha kimegyünk a természetbe, érdemes ellátogatni a zugligeti erdei útra, és a varázslatos mikroklímájú vidéken felfedezni a néhai sörgyáros leszármazott Haggenmacher Károly valamikori villáját. Igazi „ittmaradt” épületről van szó, amelyet a főváros tulajdonol, és egyelőre nem hasznosul, de legalább nem esett áldozatul az utókor pusztításának.

Szilléry Éva
2020. 04. 17. 7:04
null
A legjobb jövőt az jelentené, ha idős- vagy gyermekotthonná alakulna az egykori tulajdonosok végakarata szerint Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy tízhektáros, évtizedek óta kihasználatlan birtokra lel az, aki a zugligeti Szilassy úton elindul a hegynek felfelé. Ez az erdei út önmagában is vadregényes világba vezet, a Disznófő-forrás és a valamikori Istenszeme fogadó környezetében pedig egészen valószerűtlennek tűnik, hogy Bel-Budától csupán néhány kilométerre, sajátos mikroklímában, többnyire még érintetlen környezetben járunk. A villa történetét Salamin András írta meg a Buda-hegyvidéki vasutak című könyvében, majd eltökélt civilként védte Zugligetet a beépítéstől és buzdította a döntnököket a városrész természeti örökségének megőrzésére.

Az Istenszeme-villa nevének eredete több változatban maradt fent, az egyik az épület timpanonjában található óriási szem, de a birtokon lévő tengerszemre emlékeztető tavacska is adhatta a nevet, amely Istenszeme-tóként vált ismertté.

A már a XVIII. században is fogadóként működő villát Haggenmacher Károly feltaláló, malomgépész vette meg, falai között 1864-ben még jó hírű vendéglő üzemelt, nemcsak jó magyar ételekkel, de jeles magyar zenékkel. A jómódú sörgyáros család sarja megvásárolta a hozzá tartozó több mint százholdas erdőt is. Özvegye naplójában ekként emlékezik a birtokra: „Valószínűleg Károly maga sem tudta, hogy milyen értéket vett meg egy mindent leromboló utókor számára. Mert az erdő a tengerszemszerű tóval, melyet oly nagy szeretettel és hozzáértéssel ápolt, valamikor Mátyás király kastélyához és vadászterületéhez tartozott.”

Annál ismertebb volt a fogadó Kossuth Lajos ott-tartózkodásáról, a politikusnak ugyanis 1837-ben orvosa pihenést írt elő, Kossuth pedig a népszerű hegyvidéki üdülőben talált enyhülést. A hatalom szemében már egy ideje szálka volt, és lapjai terjesztése miatt elrendelték a letartóztatását, amelyre a fogadóban került sor.

Haggenmacher Károly, aki idős korára elvesztette szeme világát, már nem tudta élvezni a maga alkotta paradicsomot: 1921-ben önkezével vetett véget életének.

A legjobb jövőt az jelentené, ha idős- vagy gyermekotthonná alakulna
Fotó: Teknős Miklós

A főváros bérbe adta Andrássy Gyulánénak, így védve meg az ingatlant az utókornak. Halála után néhány évvel 1949-ben Kossuth Nevelőotthonná alakult nehezen kezelhető gyermekek taníttatására. Átlagosan 40-50 gyermek élt ebben a budai paradicsomban. Akkoriban a birtokon több kis forrás működött – amelyeket később eltüntettek –, ezek táplálták a gyerekeknek kialakított tavat.

Névadójuk tiszteletére 1955-ban Kossuth-emlékmúzeumot alakítottak ki az épületben, a ház falára emléktáblát helyeztek, amely Kossuth Lajos letartóztatásának történetére emlékeztetett.

A bentlakásos nevelőintézet egészen az ezredfordulóig működött a birtokon, de 2000-ben végleg kiürült a ház.

Az ingatlanspekuláció természetesen meglátta benne a lehetőséget, de a kerület, a területi besorolása és a Zugligeti Egyesület nem engedte, hogy az érintetlen környezetbe lakóparkot húzzanak fel. A terület hivatalos besorolása szerint turisztikai erdő, ezért nem építhető be. A Haggenmacher-villa pedig kettős – műemléki és kerületi – védettséget élvez.

Az épületet védő civilek úgy látják, a legjobb jövőt az jelentené a klasszicista műemléknek, ha idős- vagy gyermekotthonná alakulna. Igazi kincs a környéken is rendhagyó szelídgesztenyefák által körülölelt tó, amelyet fel lehetne tölteni és nyitott parkként visszaadni az enyhülést keresőknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.