Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Levéltár

A Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta: a közös munka első állomása szeptember 21-én, a Nemzeti Színház nyílt napján megnyíló kiállítás lesz.

Forrás: MTI2019. 04. 04. 15:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézmények vezetői által csütörtökön Budapesten aláírt együttműködési megállapodás keretében a Magyar Nemzeti Levéltár korabeli iratokkal, dokumentumokkal segíti a Nemzeti Színház történetének bemutatását és feldolgozását.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta: a közös munka első állomása szeptember 21-én, a Nemzeti Színház nyílt napján megnyíló kiállítás lesz. A tárlaton a Nemzeti Színház 1837-es épületének megvalósult és meg nem valósult tervpályázatainak dokumentumait mutatják be. A Nemzeti Színház keletkezéstörténetét szeretnék megjeleníteni.

Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója elmondta, hogy a kiállítás a Nemzeti Színház egy-egy bemutatójához kötődően újul meg. Az együttműködés nyomán létrejövő kiállítások folyamatosan láthatók lesznek a színházban. Évadonként két közös tárlatot terveznek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.