Elhunyt Börcsök Enikő, Jászai Mari-díjas színművész

Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után, csütörtök hajnalban érte a halál. A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti. Börcsök Enikő sugárzó tehetségét számtalan színházi és filmes szerepben megcsodálhatta a közönség. 1994 óta volt a Vígszínház tagja és vezető színésznője.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 01. 28. 13:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint a Vígszínház közleményében írja: legendás alakítások sora fűződik nevéhez, amelyekben megmutatta drámai erejét, páratlan humorát, élet- és játékszeretetét. „Igazi társulati és közösségi ember volt, rendkívüli személyisége, melegszívűsége, segítőkészsége, nyitottsága, csillapíthatatlan energiája és tenni akarása pótolhatatlan űrt hagy maga után” – tudatta a színház.

Börcsök Enikő 1968. január 28-án született Mezőtúron, 1991-ben fejezte be tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Marton László osztályában. A diploma megszerzése után, 1991-től 1994-ig a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott, 1994 ősze óta pedig a Vígszínház társulatának tagja volt.

Csaknem száz színházi előadás, valamint két tucat filmes és televíziós alakítás kötődik a nevéhez. Az utóbbi években rendezőként is bizonyított, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, egyik osztályvezető tanára is volt, és 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagjaként is tevékenykedett – olvasható a Vígszínház által közzétett életrajzban.

Mint írják, Börcsök Enikő rendkívüli tehetségét vígszínházi sikerei is igazolják: a Macskajáték Egérkéje, a Mágnás Miska Marcsa szerepe, a Dobardanban, a Faustban és a Sógornőkben nyújtott alakítása, Az iglic címszerepe, a Tóték Tótnéja, a Lóvátett lovagok francia királylánya. Emlékezetes alakítást nyújtott a Cselédekben Claire-ként, A szecsuáni jólélekben Sen Te/Sui Taként, a Lear királyban Gonerillként, a Nyaralókban Varvaraként, A kaukázusi krétakörben Acdakként, a Mindent anyámról Manuelájaként, az Egy csók és más semmi dühös nőjeként és az Augusztus Oklahomában Barbara szerepében.

A Rómeó és Júlia kotnyeles dajkájaként és a Makrancos Kata címszereplőjeként különleges humorával sziporkázott Shakespeare komikus jeleneteiben. Az utóbbi időszakban kortárs magyar és külföldi drámák főszerepeiben csillogtatta meg tehetségét és humorát: Az öldöklés istenében, a Mikvében, az Átutazókban, a Téli utazásban, a Príma környékben, a Kvartettben és a Honderűben.

Számos díj és elismerés kísérte szakmai munkáját. Kiemelkedő színészi teljesítményét a Vígszínház 1997-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel, hat alkalommal (1997, 2000, 2002, 2009, 2015, 2016) Ajtay Andor-emlékdíjjal, három alkalommal pedig Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel ismerte el (1998, 2000, 2005). 1998-ban Jászai Mari-díjat kapott. A Paszport című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben a 32. Magyar Filmszemlén a legjobb női alakítás díját kapta. A 2005-ös POSZT-on a legjobb női főszereplő díját nyerte el Scribe Adrienne című darabjában nyújtott alakításáért, ugyanezen évben érdemes művésszé választották. A 2009-es IX. POSZT-on a legjobb női epizódszereplőnek választották Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabjában nyújtott kiemelkedő játékáért. Ugyanez az alakítás hozta meg számára a Színikritikusok Díját is.

2013-ban Budapestért díjat kapott, 2015-től örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, valamint ugyanabban az évben megkapta a Prima díjat és a legjobb női epizódalakítás díját a magyar filmkritikusoktól a Szerdai gyerekben játszott szerepéért. 2018-ban elnyerte a kiváló művészi címet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.