Első ízben adják át a Fonó-díjakat

Az ezen a héten online zajló minifesztivál, a Fonó Selection záróakkordjaként holnap este nyolckor adják át a Fonó-díjakat az online ünnepélyes díjátadón. Itt jelentik be a kategóriák győzteseit, akik a legtöbb zsűriszavazatot kapták. Az első ízben megrendezendő díjátadón az Eszterlánc és az Ötödik évszak művészei muzsikálnak. Az esemény a Fonó Facebook-oldalán érhető el.

2021. 02. 27. 13:13
null
Fellépő művészek Fotó: fono.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 25. évforduló alkalmából a Fonó 2020-ban szavazást indított a közösségi médiában. Összesen 25 kategóriában lehetett szavazni, több százan vettek részt az izgalmas folyamatban A jelöltek névsora a közönségszavazás alapján, szakmai zsűri segítségével történt, ahogyan a kategórianyerteseket is így hirdetik meg. Az összevont 11 kategórián belül a korábbi közönségszavazatokat összesítve egy szakmai zsűri segítségével három-három jelöltet állítottak.

A fellépő művészek
Fotó: Fonó.hu

A Fonó Selection sorozata idén az egymásra való odafigyelésről, az együttlétről, a kapcsolódásról szól. Ezen a héten, minden reggel 8 órakor különböző podcast-beszélgetésekben találkoztak művészek, intézményvezetők, újságírók (a beszélgetések itt érhetők el). Esténként, a ma estével bezárólag, duó formációban különleges művészek találkozásai követhettük. Így együtt lépett fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj. Szerényi Béla és Fekete Márton. (A koncertek itt nézhetők vissza) A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó online felületein.

A díj jelöltjei a legjobb táncház, koncert, népzenei lemez, világzenei album, jazzlemez, énekes, fesztivál, prímás, hangszeres művész, népzenész és a Fonó 25 felfedezett kategóriában indultak.

Selection-beszélgetések
Fotó: Fonó.hu

A Fonó-díj szavazatainak számlálásakor szembesültek azzal, hogy vannak művészek, akikre kiemelkedően sokan szavaztak, szinte minden kategóriában elől járnak, életútjukkal egyfajta példaképként szolgálnak nemcsak a közönség, de a zenésztársak előtt is. Ezzel az indíttatással hozták létre az Életműdíjat, amely külön kategória lesz a díjkiosztón.

„A Fonó-díjjal szeretnénk elismerni a művészi teljesítményeket, most először, egy különösen nehéz időszakban. Szeretnénk a díjjal hagyományt teremteni és közönségünk szavazatai alapján, zsűritagjaink szakmai segítségével meghirdetni az adott év legjobbjait, tesszük ezt azért is, mert tudjuk, hogy még számos más kiváló művész, zenészkolléga érdemes lenne erre az elismerésre” – áll a közleményükben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.