Ez várja a látogatókat a Szépművészetiben és a Magyar Nemzeti Galériában

Cézanne és követőinek munkái, II. Amenhotep rekonstruált sírkamrája, a preraffaeliták, Sean Scully és Szinyei Merse Pál festményei várják idén a Szépművészeti Múzeumba, illetve a Magyar Nemzeti Galériába (MNG) látogatókat – közölte a két intézményt vezető Baán László főigazgató kedden sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2020. 02. 11. 19:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szépművészeti Múzeum 2019-ben mintegy félmillió, az MNG pedig 400 ezer látogatót fogadott – közölte, hozzátéve: ezen a héten zár az intézmény Rubens-kiállítása, várhatóan 150 ezresnél is magasabb látogatószámmal.

Baán László az idei programról szólva elmondta: a Szépművészeti első idén nyíló kiállítása II. Amenhotep fáraó sírjának feltárását idézi meg áprilistól mintegy 140 műtárggyal és a sírkamra méretarányos rekonstrukciójával, majd nyár elejétől Dürer és kortársainak rajzaiból válogat egy kamaratárlat.

Néhány éve nagy sikerű kiállítás mutatta be Cézanne és elődei kapcsolatát a Szépművészetiben, október végétől pedig Cézanne-tól Malevicsig címmel a francia mester modernizmusra gyakorolt hatását ismerheti meg a közönség. A mintegy 50 Cézanne-művet felvonultató tárlat mások mellett Mondrian, Malevics, Klee és Moholy-Nagy alkotásait, összesen több mint száz festményt, szobrot, grafikát mutat be.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a Szépművészeti Városliget felőli szárnyának rekonstrukciója az év második felében fejeződik be, itt ősszel nyílik meg az új állandó 17-18. századi kiállítás.

Baán László elmondása szerint a Magyar Nemzeti Galériában jelenleg Farkas István kiállítása látható, majd áprilistól Vágyott szépség címmel a preraffaelita mozgalmat átfogóan bemutató tárlat nyílik a Tate Britainnel együttműködésben. A Rossetti, Millais és Waterhouse főműveit is felvonultató kiállítás kísérőtárlata a preraffaeliták magyarországi hatását kutatja, mások mellett Gulácsy, Rippl-Rónai és Ferenczy Károly munkáit párhuzamba állítva.

A trianoni békediktátum 100. évfordulójáról az MNG vándorkiállítással és kamaratárlattal is megemlékezik, majd októberben Sean Scully, a kortárs képzőművészet egyik legnevesebb absztrakt művészének életművét ismerheti meg a közönség mintegy 60 monumentális festményen, papírmunkán és plasztikán keresztül.

November elején Szinyei Merse Pál születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás, majd az MNG Jelenkori Gyűjteményének újszerzeményi kiállítása válogat az elmúlt 15 évben beszerzett több mint ezer műtárgy legjavából.

A főigazgató a tagintézmények programjára kitérve közölte, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban a Made in Asia című centenáriumi kiállítás lesz látható, a Vasarely Múzeum pedig kétnapos rendezvénnyel tiszteleg az Artpool Művészetkutató Központ megalakulásának 40. évfordulója előtt, majd pedig nemzetközi op art művekből rendez tárlatot.

Baán László a Liget Budapest projekt miniszteri biztosaként elmondta, a kormány továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat egyetértése hiányában nem kezd fővárosi beruházást.

Ám ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne látná a lehetőséget egy olyan kompromisszumra, amely lehetővé tenné a Liget projekt teljes körű megvalósítását – közölte Baán László.

Hangsúlyozta, a kormány nem keres másik helyszínt az Új Nemzeti Galériának.

Az építési engedélyek 2+1 évig érvényesek, az építési területekhez pedig további döntésig nem nyúlnak. Ha azonban nem épülne meg a Liget-projekt keretében az Új Nemzeti Galéria, a városligeti intézmények nemzetközi látogatottsága is alacsonyabb lesz, így a projekt pénzügyi megtérülése sem várható – figyelmeztetett.

A miniszteri biztos elmondása szerint 2020 második felében nyitja meg kapuit a szintén a Liget Budapest-projekt keretében újjáépített komáromi Csillagerőd, és folyamatban van az Országos Restaurálási és Raktározási Központ múzeumtechnológiai berendezése is.

Nyáron megnyílik a Dózsa György úti mélygarázs, fölötte pedig zöld sétány létesül – közölte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.