Fiatalokra fókuszál a Gárdonyi Géza Színház

A csökkentett működésben is igazi, közönségbarát repertoár maradt erre, a vírus által sújtott évadra is.

2020. 10. 19. 13:39
null
Jelenet A nagymamából Fotó: Egri Gárdonyi Géza Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem mindegyik színigazgató merné megtenni, amit Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház direktora. Attól tette függővé igazgatói pályázatának benyújtását, hogy ebben támogatja-e a társulat többsége. A titkos szavazás eredménye: 94 voksból 71 döntött mellette, 19-en ellene, négy szavazócédula érvénytelen volt. Mindehhez tegyük hozzá, hogy ez már a harmadik igazgatói periódusa lenne, s azért döntött az újrapályázás mellett, mert nem akarta színházát egyedül hagyni a jelenlegi nehéz helyzetben. (A pályázatot az illetékes bizottság támogatta, döntés még nem született.)

A színháznak a márciusi veszélyhelyzet miatt újra kellett ugyanis gondolnia a költségvetését, hiszen a kialakult helyzetben működési bevételeiknek jó esetben csak a felére számíthatnak. Néhány bemutatót elhagytak, illetve takarékosabban létrehozhatóra cserélték. Így az évadkezdőnek gondolt Sirály helyett Csíky Gergely A nagymama című darabját vitték színre, amely eredetileg tavasszal került volna a nézők elé.

Jelenet A nagymamából
Fotó: Egri Gárdonyi Géza Színház

E mondatból is sejthető, milyen sok nehézség állt a színház útjába. Dürrenmatt Fizikusokját a Csehov művel együtt átemelték a 2020–21-es évadra. A jövő naptári év januárjára tervezett musical-ősbemutató helyett az olcsóbban megvalósítható Bástyasétány 77-et adják elő. Az évadzárónak szánt Tóth Máté Miklós-darab három szerepét pedig nem meghívottak, hanem saját művészek játsszák el.

E csökkentett működésben azonban igazi, közönségbarát repertoár maradt erre, a vírus által sújtott évadra is. Többek között nagy sikerrel mutatták be a fentebb írt Nagymamát Saárossy Kinga főszereplésével, Blaskó Balázs rendezésében. Novemberi bemutatójuk Kálmán Imre Montmartre-i ibolyája lesz. Ezután olyan művek sorjáznak, mint a Sissi című táncjáték, amelyben a tánctagozat (GG Tánc Eger) működik közre. A felnőtt előadások sorozata a már említett Tóth Máté Miklós Aranyrandevújával fejeződik be, amely retró komédia arról szól, hogy a főhős öt korábbi szerelmével szervez egy találkozót…

A nagy színpad viszont a gyermek és ifjúsági előadások előtt is nyitva áll. Két Grimm-darabot is bemutatnak. Október 20-án kerül a nézők elé a Rigócsőr király című mesejáték, jövőre a hasonló műfajú Ezeregy éjszaka meséi. Mindkettő együttműködésben a Babszem Jankó Gyermekszínházzal. A Stúdiószínházban megy, illetve ment Beethoven V. szimfóniája mint táncjáték, a Rátóti csikótojás és a Páratlan páros 2. bemutatója.

A jövőre ad pozitív választ az a tény, hogy a színház látogatóinak átlagéletkora jelentősen csökkent. Nem kis szerepe van ebben a színház ifjúsági programjának, amelybe már az első osztályosokat is bevonják, például folytatódik a mesék feldolgozása. A kisebbeknek az Árgyélus királyfi és Tündér Ilona, amely Vörösmarty Csongor és Tündéjének bemutatását előzte meg. A nagyobbaknak az Ádámok és Évák címmel az Ember tragédiáját dolgozták fel hasonló módon. A tánctagozat tevőlegesen is bevonja a fiatalokat a mozgásszínházba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.