Fodor Ferenc néprajzkutató kapta az idei Tömörkény-díjat

Fodor Ferenc, a Móra Ferenc Múzeum néprajzkutatója kapta a 2019-es Tömörkény-díjat, az elismerést pénteken adták át – tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 12. 13. 21:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hegedűs Anita közölte, a Móra-múzeum szakembere főként életpályájának elismeréséül kapta meg a kitüntetést.

Emellett a Veritatis Imago című tudományos folyóirat élén végzett főszerkesztői munkáját, valamint egy népi építészeti emlékeket dokumentáló pályázatban betöltött szerepét is méltányolták a díjjal.

Fodor Ferenc 34 éve dolgozik a Móra Ferenc Múzeumban. A néprajzi kutatómunka iránt a legendás kutató, Bálint Sándor keltette fel érdeklődését főiskolai tanulmányai során.

Fő kutatási területe a Homokhátság közösségeihez kapcsolódik, de járt kutatómunkán a Délvidéken és a Duna-deltában is. Doktori fokozatát 2006-ban szerezte meg, azóta különböző kötetek szerzője és szerkesztője, számos kiállítás közreműködője volt. Jelenleg a Móra-múzeumban dolgozik a Bálint Sándor hagyaték gyűjteménykezelőjeként.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.