Gödöllőn debütál új produkciójával az Urban Verbunk

Rózsa Sándor, a hortobágyi betyár történetét eleveníti meg az Urban Verbunk új produkciója – árulta el Tóth Judit művészeti vezető az M1 aktuális csatornán.

Magyar Nemzet
2020. 08. 19. 16:47
null
Ugyanolyan ritmusban táncolnak, ahogy előadják a szöveget Fotó: Bornyi Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műsorban Tóth Judit, az Urban Verbunk egyik művészeti vezetője azt mondta, hogy Rózsa Sándor személyisége a mai embernek is érdekes lehet. Az előadás augusztus 20-án debütál a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Moussa Ahmed, az Urban Verbunk művészeti igazgatója arról beszélt, hogy a produkcióban a hagyományokra építkezve próbálnak újat mutatni, mivel abban hisznek, hogy a néptánc úgy élhet tovább, ha a jelenkor szellemiségéhez igazodva mutatják be az embereknek.

A produkció korábbi közleménye idézi Moussa Ahmedet, aki elmondta: „Jelentős szerepet kap az előadásban Erkel Ferenc kevésbé ismert, megzenésített Szózata is, amellyel szeretnénk a történelmi hitelességet kidomborítani, hiszen az előadás legfőbb célja a magyarság identitásának erősítése és a hagyományos kultúra népszerűsítése”.

Egy részlet a Bika/Vér című videóklipből, amellyel júniusban jelentkezett az Urban Verbunk
Fotó: Bornyi Márton

Moussa Ahmed Junior Prima-díjas és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfussal korábban készült interjúnk itt olvasható. Az Urban Verbunk idén már két alkalommal is különleges videóklippel jelentkezett. Húsvétkor egy lélekerősítő klipet készítettek, az egyik legismertebb keresztény egyházi ének, a Kyrie eleison (Uram, irgalmazz!) – Lélekerő modernizált verziójára táncoltak a fiatal művészek egy teljesen új és izgalmas táncstílusban. Júniusban megjelent új klipjük, a Bika/Vér különlegessége, hogy nemcsak táncolnak, hanem beszélnek is benne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.