Gyere haza – üzeni új dalában José, a felvidéki magyar rapper

„Könnyű lenne eladni a lelkem jobb pénzért, de tükörbe, mondd nekem, mégis hogy néznék?” – énekli José, azaz Ropog József felvidéki rapper a Gyere haza című új dalában. Kivándorlás, honvágy, szülőföld, megélhetés – erről is kérdeztük röviden az énekest, akivel korábban interjút is közöltünk.

Pataki
2020. 11. 13. 15:47
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyere haza című új dalában hazahívja a „kitántorgókat”. Szlovákiából sokan vándorolnak ki Nyugatra? Ezen belül mi a helyzet a magyar fiatalokkal?

– Pontos statisztikákat nem tudok, de valószínű, hogy nagyjából ugyanolyan a helyzet, mint Magyarországon. Nekem személyes tapasztalataim főleg a szlovákiai magyar fiatalokkal vannak és bizony a kalandvágyóbbak közül sokan próbálnak szerencsét külföldön.

– Gondolom az ismerősei között is vannak ilyenek. Ők terveznek hazajönni?

– Egyértelműen kényes és nehéz téma az, amibe most belenyúltam. Persze minden csak szemlélet kérdése, mert ahogy a dalban is mondom, van, aki „inkább lesz itthon majd kis gazda, mint odakint egy nagy szolga – vért izzadva”.

Az én tapasztalatom az, hogy főleg megélhetési problémákba ütköznek itthon a fiatalok és nyugatot, vagy északot abszolút idealizálják. Pedig bizony ott sincs kolbászból a kerítés és akárcsak itthon, kint is keményen kell dolgozni, hogy normális körülmények között tudjon élni az ember.

 

A legtöbb ismerősömön, akik kint élnek, szerencsére azt látom, hogy szeretnének valamikor hazatérni, sőt, még azokon is, akik tagadják ezt, azt érzem, hogy

szívük mélyén bizony inkább itthon lennének.

 

– Elég a „régi diófa” emléke, vagy valami más is kell ahhoz, hogy hazacsábuljanak?

– Próbáltam úgy megírni a dalt, hogy ne sértsem senki érzéseit, ebben a témában azért nem csak fekete és fehér színek vannak, ez annál sokkal árnyaltabb.

Úgy próbáltam megfogni a témát, hogy mi volt az, ami számomra sokat jelentett, amikor egy hosszabb üzleti út után hazatértem és a házunk előtti diófa bizony sok kedves emléket idézett fel.

 

Igyekeztem képeket lefesteni a szöveggel, hogy megjelenjen a táj és az otthon melege azon hallgatók lelki szemei előtt, akik kint élnek.

 

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=gr93xjCbTls[/embed]

A videófelvételek a Felvidéken, pontosabban a Kovácspataki-hegységben (Burda) és Karván készültek, a José LIVE zenekarral közös felvételek pedig Észak-Komáromban, a Révben, a Magyar Kultúra Házában készültek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.