Hagyományőrzők idézik meg a középkor hangulatát Kaposváron

Forrás: MTI2019. 08. 24. 20:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A középkor hangulatát idéző programokkal várja a látogatókat az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál augusztus 31-én Kaposváron.

A somogyi megyeszékhely Vigasságok terén immár negyedik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz hosszúkard vívóverseny, páncélos küzdelem és tüzérségi bemutató is – olvasható az esemény Facebook-oldalán, valamint az önkormányzat honlapján.

A Rippl-Rónai Múzeum és a Fekete Hollók Rendje által szervezett egynapos eseményen az érdeklődők megismerkedhetnek a korabeli viseletekkel, előadást hallhatnak a számszeríjakról, részt vehetnek íjászaton, kézműves foglalkozásokon, helyi termékek vásárán. A gyermekek „lovagi hétpróbán” mérhetik össze tudásukat, s láthatják a Rőtökör Társulat Kígyós Jancsi című bábjátékát.

A fesztivál végén a No Load és a Beyond Nothing zenekar szórakoztatja a közönséget.

A szervezők korábban azt közölték: tapasztalatuk szerint van igény az Ostrea peregrinára és más hagyományőrző rendezvényekre, mert az embereket érdekli a történelem, a rejtélyekkel teli középkor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.