Három hónapos rendezvénysorozat Székesfehérvárott

Új rendezvénysorozattal készül a FEZEN három hónapon keresztül a fesztivál területén Székesfehérváron, a LIGET elnevezésű helyszínen.

Magyar Nemzet
2021. 04. 28. 14:30
null
Fotó: Hujber Krisztián
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint június 11-től szeptember 11-ig, minden hétvégén – a járványhelyzet miatti esetleges szabályozások figyelembevételével – a hazai zenei élet színe-java lép majd fel, többek között Ákos, Majka, a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, Rúzsa Magdi, a Never Say Never és a rockzene kiemelkedő előadói. Az élő koncertek mellett partykat is terveznek a szervezők.

A főszervező, Kovács Antal elmondása szerint a körülmények és a szabályok függvényében védettségi igazolvánnyal, létszámkorlátozással, de az is lehet, hogy teljesen szabadon élvezhetik majd a résztvevők az új rendezvénysorozatot. Mint mondta: – Nem vagyunk sem virológusok, sem törvényhozók, pláne nem jósok. Befolyásolni sem egy világjárványt, sem az arra hozott intézkedéseket nem tudjuk. Rendezvényekkel foglalkozunk. Az az életünk, hogy tervezünk és szervezünk, amíg csak lehet.

A FEZEN fesztivál megtartásával kapcsolatban a szervezők a héten hoznak döntést, a LIGET koncertjeire pedig jegyelővétel nem, csak előregisztráció indul. A feliratkozók rögtön értesülhetnek a jegyvásárlás elindulásáról, illetve két napig kizárólag ők válthatnak jegyet kedvezményes áron. Amennyiben a FEZEN elmaradna, a belépőket át lehet váltani a LIGET programjaira vagy a jövő évi, jubileumi FEZEN fesztiválra, de a visszaváltásra is lesz lehetőség.

A szervezők külön köszönetet kívánnak mondani az egészségügyi szakembereknek, akiket vendégül látnának a LIGET-ben, hogy milyen formában, az is hamarosan kiderül. Üzenetünkben a következő olvasható: „Szívből mondjuk #nekünktivagytokahősök. Szeretnénk megköszönni azt az emberfeletti munkát, amit értünk végeztek, gyakorlatilag megállás nélkül! Szeretnénk, hogy nyáron nektek is jutna már egy kis pihenés.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.