Holnap kezdődik az Öt Templom virtuális fesztivál Győrben

Magyarország egyetlen EFFE Laureate európai díjas fesztiválja az Öt Torony Fesztivál, amely, 2006. óta minden tavasszal öt napra megnyitja Győrben az újvárosi templomok ajtajait, hogy vallási és kulturális párbeszédre hívjanak mindenkit. A fesztivált szervezői nem nyugodtak bele, hogy koronavírus járvány miatt idén májusban ez nem lehetséges.

Magyar Nemzet
2020. 05. 13. 15:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Öt Templom Fesztivál arra az – európai szinten is egyedülálló – kuriózumra épül, hogy Győr Újváros városrészében egyetlen utcában megtalálható az öt történelmi vallás egy-egy temploma. Öt vallás és öt közösség él egymás mellett évszázadok óta egy utcában ismerve, tisztelve, segítve egymást. A fesztivál ennek a történeti és emberi értéknek a fontosságára, a kultúrák, vallások, közösségek és egyének között évszázadok óta meglévő párbeszédnek a felerősítésére és támogatására hívja fel a figyelmet.

A fesztivált szervezői a házigazda gyülekezetek vezetőivel és a meghívott előadókkal összefogva, április végén előre rögzítették az egész fesztivált. Május 14-én virtuálisan nyitják a templomajtókat, és ülőhely korlátozás nélkül várnak mindenkit a képernyők elé.

– Olyan megoldást kerestünk, amelynek végeredménye művészileg és technikailag is értékes és maradandó. Tudtuk, hogy ez a saját eszközeinkkel nem lehetséges ezért fordultunk Novák Péterhez és a Kultúrparthoz. Őket egészítette ki a fesztivált kezdetek óta kiszolgáló hangtechnikai szolgáltató, az LV Hang, akik a helyszíni hangrögzítésben és a hangutómunkában támogatták a megvalósulást, és Porkoláb Tamás Egér a G-Sound fényeivel. Mindannyian első hívásunkra örömmel jöttek és dolgoztak együtt a győri stábbal – mondta Pál Kálmán, fesztiváligazgató.

A csapat hat napon keresztül forgatott, sok-sok kamerával, drónnal, speciális kameramozgató eszközökkel, lámpákkal, kitelepült hangstúdióval. Ehhez jött még a naponta változó produkciók saját technikája és műszaki csapata. Nem csak a művészek különleges igényeit, de gyakran szigorú vallási szabályokat és a járvány miatt elengedhetetlen biztonsági előírásokat is be kellett tartani mindenkinek. Maszkban-kesztyűben dolgozni tíz-tizennégy órákat nem volt könnyű, ráadásul a stábnak minden este vissza kellett térnie 130 km-re lévő bázisára, majd reggel 9-re újra munkába állnia Győrben.

A filmek megmutatják a fesztivál különleges helyszíneit, az öt templomot és azokat a produkciókat amik az előző években már otthonra találtak ezek között a falak között. Mindenki igent mondott és jött. Voltak zenekarok, ahol a járvány kezdete óta a tagok egymással se találkoztak, olyan fellépők, akik ebben az időszakban még online felkéréseket sem vállaltak el.

Minden templomban rögzítettek zenés szertartást, a Szent Efrém Férfikar, a Voces3 kórus, Ruppert István orgonaművész, Dévényi Dávid kántor és az Él Ő! zenekar szolgálatával. Kamarás Iván tolmácsolásában hangzanak majd el, a gyülekezetek vezetői által választott híres hitbeszédek. Székely Zoltán művészettörténész ez alkalommal a virtuális térben vezet majd Öt Templom Túrát. Az esti koncertek fellépői Barabás Lőrinc, Budapest Bár, Mező Misi, Roby Lakatos, ifj. Cséki Kálmán, Szirtes Edina Mókus, Gryllus Dániel, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Lőrinszky Attila és a 30Y.

A végeredmény a 15. fesztivál eredeti időpontjában, május 14. és 18. között lesz látható a Kultúrpart youtube csatornáján, a Maradj Otthon Fesztivál facebook oldalán és a Győr Plusz tévén. A felvételeket nyár elején a Magyar Televízió is műsorára tűzi.

A részletes program az Öt Templom Fesztivál weboldalán és facebook oldalán található.

A fesztivál werkfilmje ide kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.