Ifjú tehetségeket díjaztak a XI. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen

Nagyszabású gálakoncerten vettek át díjaikat négy korcsoportban a XI. Nemzetközi Simándy József Énekverseny győztesei június 20-án a Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény kapcsán Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta, hogy miért fontosak a pályakezdő énekművész fiatalok életében a versenyek. A gálát az M5 kulturális csatorna és a Bartók Rádió felvételről fogja közvetíteni.

Magyar Nemzet
2021. 07. 05. 22:00
null
Josipa Bilić, Gebe-Fügi Renáta, Süle Dalma Fotó: Simándy József Nemzetközi Énekverseny
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Simándy József Énekverseny Magyarország nemzetközileg ismert, magas színvonalú énekversenye, amelyet június 14. és 20. között rendeztek meg Szegeden a Hazám, Hazám Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Kara szervezésében. A verseny küldetése, hogy felfedezze az ifjú énekes tehetségeket és segítséget nyújtson a fiatal operaénekesek pályaindulásában, illetve példaként emlékezve a verseny névadójára, Simándy József operaénekesre, igényes szakmai-művészi hozzáállására és követendő emberi magatartására. Az esemény széles körben mozgatja meg Magyarország és a Kárpát-medence magyarlakta területeiről ideérkező énekelni tanulókat, pályakezdő művészeket, de a világ számos más országából is idevonzza megméretésre az ifjú énekes tehetségeket, akik hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri előtt mutathatják be zenei, színpadi, énektechnikai és előadóművészi tudásukat – olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben. Mint írják, a XI. Nemzetközi Simándy József Énekversenyre közel százhúsz jelentkezés érkezett. A 14–36 éves korú fiatal énekesek négy korcsoportban versenyeztek a Szent-Györgyi Albert Agóra dísztermében. A zsűri elnöke Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt. A zsűriben foglalt helyet mások mellett Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas és Liszt-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, Temesi Mária Liszt-díjas operaénekes, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar magánének tanszékvezető professzora, Bátor Tamás operaénekes, a Müpa művészeti főtanácsadója és a Magyar Állami Operaház művészeti tanácsadója, Rost Andrea Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Bátori Éva operaénekes, érdemes és kiváló művész, Tóth Péter zeneszerző és Tamara Marković operaénekes.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a verseny apropóján úgy fogalmazott:

– Fontosak a pályakezdő énekművész fiatalok életében a versenyek. Egyrészt azért, hogy társaik tükrében önképet alkossanak magukról, másrészt azért, hogy ezáltal még inkább bekerüljenek a színigazgatók, művész ügynökségek látókörébe.

Ninh Duc Hoang Long növendékem két különböző korkategóriában lett első díjas 2016-ban, illetve 2018-ban. Azt is mondhatnám, hogy az általa elért helyezés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Temesi Mária, a verseny alapítója felkért három évvel ezelőtt, hogy vegyek részt a zsűri munkájában – hangsúlyozta Kiss-B. Atilla, akit büszkeséggel tölt el, hogy idén is dobogós lett egyik növendéke, Süle Dalma, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős opera mester szakos hallgatója, aki harmadik díjat nyert a harmadik korcsoportban. Továbbá a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatból az is kiderül, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatójaként a teátrum egyik előadásában való fellépéssel járó különdíjat adományozta a Kolozsvárról érkezett, második helyezést elért versenyzőnek, Gebe-Fügi Renátának.

 

Josipa Bilić, Gebe-Fügi Renáta, Süle Dalma
Fotó: Simándy József Nemzetközi Énekverseny

A XI. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen az 1–3. helyezésért járó díjak mellett, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Hazám, Hazám-díjjal jutalmazta a zsűri minden korcsoportban a magyar műveket leghitelesebben tolmácsoló ifjú énekeseket. Emellett számos értékes fellépési lehetőséget ajánlottak rangos kulturális intézmények, köztük a Magyar Állami Operaház, a Müpa, a Budapesti Operettszínház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Kolozsvári Magyar Opera, a Bartók rádió, a Londoni Magyar Kulturális Központ, a Collegium Hungaricum Bécs, valamint a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet. Az intézmények mellett Miklósa Erika, Rost Andrea és Bátori Éva operaénekesek is csatlakoztak a díjfelajánlókhoz.

Eredmények

Az első korcsoport (gimnáziumok és zeneművészeti szakgimnáziumok diákjai) helyezettjei:

  • díj Sekulić, Andrija
  • díj Bosert, Ana
  • díj Szabó Bence (bariton)
  • A második korcsoport (felsőfokú zeneművészeti intézmények Bachelor hallgatói) helyezettjei:

  • díj Csuzdi Eszter
  • díj Papp Balázs
  • díj Szenthelyi Krisztián
  • A harmadik korcsoport (felsőfokú zeneművészeti intézmények Master hallgatói) helyezettjei:

  • díj Bilić, Josipa
  • díj Gebe-Fügi Renáta
  • díj Süle Dalma
  • Süle Dalma elnyerte továbbá a Hazám, Hazám-díjat, a Kolozsvári Magyar Opera, a Collegium Hungaricum Bécs, valamint a Bartók rádió Különdíját.

     

    Negyedik korcsoport (ifjú művészek 36 éves korig) helyezettjei:

  • díj Sarić, Sonja
  • díj Ðurković, Vesna
  • díj Chen, Hongyu
  • A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.