Indul a VI. Nemzeti VERSeny

Októberben, ha a járványhelyzetből végre kilábal a világ, a Nemzeti Színház színpadára léphetnek az V. és VI. Nemzeti VERSeny legjobbjai. Mert ugyan a 2020. évi VERSeny élő szuperdöntőjét halasztani kellett, a 2021. évi VERSeny elindul, s az elődöntő és a középdöntő, az eddigi évek gyakorlatának megfelelően, idén is online zajlik. A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös nemzeti VERSenye egyre népszerűbb: jellemzően több százan jelentkeznek versvideókkal, a legjobb versklipeket pedig tízezrek nézik az interneten – tájékoztatott lapunkhoz eljuttatott közleményében a Nemzeti Színház.

Magyar Nemzet
2021. 03. 15. 16:09
null
Fotó: Eörí Szabó Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írják, hatodik éve hirdeti meg határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó- és versklipversenyét, a nemzeti VERSenyt a két szervező, a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete valamennyi korosztály számára az anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére. A VERSeny elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a járványhelyzetben az eddigi évek gyakorlatának megfelelő, online versmondás térhódításának elősegítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása.

A verseny védnöke Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője, Szabó László kommunikációs szakember, Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező – részletezi a közlemény.

A 2021-es nemzeti VERSeny főképe

Kitérnek arra is, hogy a két társszervező 2016-ban hirdette meg első ízben a nemzeti VERSenyt. Már akkor több mint kétszáz versenyző jelentkezett, és hasonlóan nagy arányban jelentkeznek azóta is. A VERSenyt a közösségi oldalakon is hatalmas érdeklődés övezi. Itt ugyanis nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutathatják kreativitásukat, tehetségüket. A döntős alkotások százezres nagyságrendű nézőszámot produkálnak.

Idén is hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők. Nevezni három vers megjelölésével lehet, amik (nem magán kiadású) kötetben, antológiában vagy neves irodalmi (nyomtatott vagy online) folyóiratban megjelentek. A tematika ezúttal is aktuális. 2020-ban sokkolta a világot a koronavírus-pandémia. A ma élő generációknak ismeretlen világméretű járvány megállította az életünket: átírta a társadalmi szabályokat, az üzleti, az iskolai és a hétköznapi protokollt, a félelem és az óvatosság más dimenzióba helyezte a családi kapcsolatokat és a közösségi kapcsolattartást, valamint az egymás iránti érzéseinket és felelősségünket. A nemzeti VERSeny fókusza 2021-ben az újrakezdés, valamint az ehhez kapcsolódó magyar nyelvű költészet, beleértve a nagy újrakezdések minden formáját és kapcsolódási pontját (háború, forradalom, szabadságharc, rendszerváltás, világjárványok stb.), amely mellett a nemzeti VERSeny a klasszikus és kortárs magyar irodalom szabadon választott verseinek is teret ad. A jelentkezők egyik verse tehát az újrakezdés költészetéhez kapcsolódik, a másik vers egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse (különös figyelemmel a száz éve született Pilinszky Jánosra), a harmadik pedig egy kortárs magyar költő szabadon választott verse lehet. Az első fordulóban (elődöntő) a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni.

A nevezők három fordulón keresztül versenyeznek: az első két forduló online zajlik, ahol a zsűri mellett a közönség is továbbjuttathat versenyzőket, a harmadik forduló, vagyis az élő szuperdöntő a Nemzeti Színházban lesz, közönség előtt, online tévéközvetítéssel, a tervek szerint 2021. október 17-én, míg az V. Nemzeti VERSeny döntője 2021. október 16-án lesz majd – áll a közleményben.

Nevezési határidő: 2021. április 30., tájékozódni a verseny weboldalán és Facebook-oldalán lehet. A korábbi évek versklipjei a Nemzeti VERSeny YouTube-csatornáján érhetők el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.