Ismét műsorra tűzték Az ajtó című darabot Debrecenben

Akkora volt az érdeklődés, hogy a színház vezetősége elhatározta: novemberben ismét bemutatják a regényként híressé vált darabot.

Gőz József Miklós
2020. 10. 12. 20:14
null
A debreceniek régen látták így bekerítve kedvenc színházukat Fotó: Gőz József Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végre ténylegesen is elkezdődött a Debreceni Csokonai Színház nagyszínházának felújítása. A társulat fáklyás felvonuláson a nézőkkel együtt búcsúzott az épülettől, de másnap már az új, ideiglenes játszóhelyek belakása következett. Igaz, az egyiket már a járvány első hulláma után is felavatták, a Hamletet a Nagyerdei Stadion alatti egyik nagy térben adták elő, a nézők kívülről, egy üvegablakon keresztül láthatták, fülhallgatóval hallhatták a produkciót.

A debreceniek régen látták így bekerítve kedvenc színházukat
Fotó: Gőz József Miklós

A városi művelődési központ pódium termében lévő színpadot is használják, némi átalakítás után. Itt Szabó Magda születése napja alkalmából ismét színre vitték Az ajtót. Emerencet Kubik Anna alakítja. Akkora volt az érdeklődés, hogy a színház vezetősége elhatározta: novemberben ismét bemutatják a regényként híressé vált darabot. Ezen a színpadon mutatták be Daulgreih darabját (Őszintén szólva) is, amely a párkapcsolatok problémáiról szól.

Részlet Az ajtó című Szabó Magda-darabból
Fotó: Molnár Péter

A kamaraszínpadon is érdekes, mai problematikát feldolgozó darabot mutatnak majd be október 4-én. A Kimondhatatlanban családi erőszakot állítják színpadra a Csokonai ifjúsági program keretében, két iskolás lány kapcsolatán keresztül. Mindegyikük elszenvedője ennek az erőszaknak, de kezdetben nem tudnak egymás bajáról. Az előadás érdekessége, hogy egyes szakaszaiban kinyílik a színpad és a nézők is részeseivé válnak az előadásnak. Megszólalhatnak és elmondhatják a véleményüket a darabról és saját tapasztalataikról.

A lányok kezdetben nem tudnak egymás bajáról
Fotó: Csokonai Színház

Októberben két vendégprodukció is szerepel a színházban. Az egyik egy iráni szerző műve (Vörös nyúl, fehér nyúl), amelyet egy színész csak egyszer játszhat, rendezhet, mivel az előadás előtt kapja meg a szövegkönyvet. Ez az egy színész Debrecenben Mercs László lesz. A másik szintén egyszereplős darab (Egy német sors), amelyben Molnár Piroska Goebbels a nácizmus rémtetteiről állítólag semmit sem tudó titkárnőjét alakítja.

Molnár Piroska Goebbels titkárnőjét alakítja
Fotó: Csokonai Színház

Nemcsak vendégeket fogad, hanem vendégeskedik is a Csokonai Színház. Az operatársulat a Co-operával társulva mutatta be Erkel Ferenc Bánk bánját. Ez az előadás volt a legutolsó, amelyet a Csokonai Színház régi épületének színpadán eljátszottak. Október 20-án a budapesti Nemzeti Színházban lépnek fel, a házigazda, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Ezek voltak a belátható időpontú darabok, néhány jövőbeli bemutatójuknak még nincs időpontja, de a közönség ebben az évadban láthatja az Óz, a csodák csodáját, a Kaméliás hölgyet, a Herkulest és a Toldit is. Az előadásokon a járványveszély miatt úgy helyezik el a székeket, hogy betartható legyen az előírt távolság. S ma már azt is természetesnek veszi néző és színházi ember egyaránt, hogy lázmérés, kézfertőtlenítés után lehet a nézőtérre bejutni, ahol maszkot kell viselni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.