Istenes verseket tartalmazó kötet jelent meg

A könyvet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Áder János köztársasági elnök mutatta be szombaton Budapesten.

Forrás: MTI2019. 12. 21. 13:48
ÁDER János; VADÁSZ Ágnes; REVICZKY Gábor
Budapest, 2019. december 21. Áder János köztársasági elnök beszédet mond az Égre nézõ címmel megjelent, istenes verseket tartalmazó válogatáskötet bemutatóján a budavári prímási palotában 2019. december 21-én. A verseket Vadász Ágnes válogatta, a kötetet, amely a Szent István Társulat gondozásában jelent meg, Kemény András szerkesztette. Balra Reviczky Gábor Kossuth- díjas színmûvész. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter a bemutatón arról beszélt: noha a kötetben istenes versek vannak, „mégsem a szokásos vallásos költők kifejezetten hitet kimondó, egyházias verseit látjuk együtt”. „Inkább olyan versekre bukkanunk, amelyek az Istenhez szóló, őt kereső, vele perlekedő, tőle megoldást remélő, hozzá menekülő ember legbelső vívódásait, égre néző lelkét mutatják be” – fogalmazott a bíboros.

Szólt arról is: az égre néző ember túlmutat önmagán. „Ha az égre nézünk, nem biztos, hogy filozófusok leszünk, de átérezzük, hogy a Földön túl ott az egész kozmosz, amelynek méretébe, törvényeibe alig tudtunk bepillantani. És a mindenség mélyén ott érzünk valakit, akinek nem közömbös az életünk, aki minden nyomorúságunk ellenére ismer és szeret minket”. „Nem filozofálunk karácsonykor sem, hanem körülálljuk a kis Jézus jászlát, amit köztéren, templomokban és otthon felállítottunk. Átérezzük, hogy a végtelen jött el hozzánk, és körülötte sugárzik a szeretet.” „De nemcsak eljött, köztünk is marad. Erről szól az Eucharisztia, és erről olvashatunk ebben a kötetben is” – tette hozzá Erdő Péter.

Áder János felidézte: a válogatáskötet ötlete először tíz éve fogalmazódott meg benne Eperjes Károly színművész istenes verseket felvonultató előadóestjét hallgatva. Néhány évvel később, már köztársasági elnökként, beszédtechnika-tanára, Vadász Ágnes javaslatára verseket tanult, hogy azokon gyakoroljon. Ezek a versekkel való találkozások is tanulságosak voltak. A végső elhatározás pedig akkor született meg benne a kötet megjelentetésére, amikor Erdő Péter felkérte, hogy legyen a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő társadalmi bizottság elnöke – mondta.

A köztársasági elnök kitért arra: a kötetben hét fejezetre osztva, egy-egy szó köré csoportosítva olvashatók a versek, ezek a szavak a keresés, a közösség, a vigasz, a tudás, az alkotás, a halál és a misztérium.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond az Égre néző címmel megjelent, istenes verseket tartalmazó válogatáskötet bemutatóján a budavári prímási palotában.
MTI/Máthé Zoltán

A „gyűjtemény szerzői korban, stílusban, lelki alkatban – és igen, hitben is – különfélék. Van köztük visszahúzódó és prédikátorhajlamú, szellemi harcos és lélekbúvár, közösségi vallásgyakorló és különutas hívő, nyílt vallomástevő és félve kétkedő, hálaadó és számon kérő, világosan fogalmazó és mondandóját többszörös jelentésrétegbe rejtő, feleselő és nyugalmat kereső ember” – idézett a kötethez írt előszavából Áder János.

Ismertette: a verseket Vadász Ágnes válogatta, a kötetet Kemény András szerkesztette és a Szent István Társulat gondozásában jelent meg.

A könyvbemutatón elhangozott az is: az M5 csatorna néhány napja indította el 52 részből álló sorozatát Estéli zsoltár címmel. A műsorban a könyv alapján, ismert színészek mondanak istenes verseket. Emellett hétfőn elindul az Én és Ő című műsor, melynek epizódjaiban közemberek beszélnek saját istenélményükről. Januártól pedig a Múltidéző című műsorban az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus eseményeit idézik fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.