János vitéz mesevilága tárul elénk a színházi világnapon

Március 27-én, a színházi világnapon 19 óra 30 perctől ingyenesen tekinthető meg a János vitéz című daljáték a Budapesti Operettszínház YouTube-csatornáján. Bozsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág elevenedik meg a színpadon.

Magyar Nemzet
2021. 03. 25. 19:00
null
János vitéz Fotó: Budapesti Operettszínház Forrás: Budapesti Operettszínház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A színházi világnapot 1962 óta ünneplik március 27-én. Célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. A jelen helyzetben talán fontosabb az összetartozás érzése, mint valaha.

A Nemzetközi Színházi Intézet felkérésére minden évben a szakma egyik kiemelkedő művésze vagy alkotója fogalmazza meg üzenetét a színházkedvelőknek. Idén ez a megtisztelő feladat Helen Mirren Oscar-díjas színésznőre jutott, akinek gondolatait a Budapesti Operettszínház képviseletében a Csillag-díjas Nádasi Veronika és a Jászai Mari-díjas Homonnay Zsolt tolmácsolásában hallhatjuk az online előadás közvetítése előtt – áll a Budapesti Operettszínház ajánlójában.

Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története visszatérő sikerdarabja a hazai és határon túli színpadoknak
Fotó: Budapesti Operettszínház

Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története, a csodás magyar népmesei motívumokban bővelkedő daljáték híven követi az eredeti művet, s több mint száz éve visszatérő sikerdarabja a hazai és határon túli színpadoknak. Bozsik Yvette látványos rendezésében mások mellett György-Rózsa Sándort, Lévai Enikőt, Pete Ádámot, Jantyik Csabát, Lukács Anitát, Papadimitriu Athinát és Faragó Andrást láthatjuk.

Legyen részese a közös ünneplésnek a Budapesti Operettszínház Youtube-csatornáján, ahol az előadás közben akár üzenhet is kedvenc művészeinek.

Közös taps a frontvonalban szolgálók tiszteletére

A Budapesti Operettszínház is részt vesz a Kaposvári Csiky Gergely Színház Köszönjük nektek, Veletek vagyunk! elnevezésű kampányában, amelyben az ünnepi műsort rendhagyó gesztusként taps előzi meg, mely az egészségügyi dolgozóknak szól. Mint írják, színházuk zárva tart, az elmaradt esti tapsokat a frontvonalban szolgálók elismerésére ajánlják, ezért arra kérik a közönséget, hogy március 27-én, a színházi világnapon, az előadások kezdeti idejében, azaz este 19 órakor, otthonukban nyissanak ablakot, álljanak ki az erkélyre és tapsolják meg azokat, akik a mindennapokban értünk és egészségünkért harcolnak!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.