Jazztehetségek a vártán

A magyar jazzélet nem szűkölködik tehetségkutató versenyekben: a Magyar Jazz Szövetség az Év zenésze című minapi vetélkedője után máris következik az újabb megméretés: a budapesti Művészetek Palotája Jazz Showcase elnevezéssel február 7–9. között tizenharmadik alkalommal ad helyet az ifjú jazzmuzsikusok seregszemléjének.

Turi Gábor
2020. 02. 05. 14:30
null
A Finucci Bros Quartet műsora zárja az eseményt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tehetségbörze nyitott délutáni koncertjein hagyományosan a szárnyaikat bontogató magyar előadók mutatkoznak be, míg esténként már befutott, nevet szerzett muzsikusok lépnek színpadra hazai és külföldi vendégekkel. A műsorok szerkezete némiképp módosult a korábbi évekhez képest: a délutáni koncertek három órakor kezdődnek, minden nap három zenekar játékát hallhatja a közönség a Zászlótérben és az Előcsarnokban; a fellépések előtt Novák Péter ismert műsorvezető beszélget a közreműködőkkel.

A produkciókat nemzetközi zsűri bírálja el, emellett a közönség is szavazhat a legjobban tetsző előadókra. Az elmúlt években olyan, időközben itthon és külföldön is ismertté vált muzsikusok szerepeltek a mezőnyben, mint Harcsa Veronika és Jónás Vera énekesek, Balogh Roland gitáros és Tálas Áron zongorista.

A Finucci Bros Quartet műsora zárja az eseményt

A jazzmaratont pénteken Rodek Balázs gitáros triója nyitja meg, őket Fekecs Ákos dobos szextettje és a ­Shinterz Trió követi. Másnap Sebestyén Patrik trombitás szextettje, a Perpetuum kvartett és a Szalóky Group következik, míg a zárónap az énekeseké: először a tavalyi Év zenésze, Hász Eszter Quintetje, majd Nagy-Babos Rebeka Quartetje, utolsóként Bari Lacika ­Triója mutatkozik be.

Izgalmas programokat ígérnek az esti koncertek is. A sort a szép nemzetközi sikereket elért Oláh Krisz­tián zongorista kvartettje nyitja az egykor Miles Davis együttesében is játszó Rick Margitza amerikai szaxofonos vendégszólistával. A Junior Prima-díjas Oláh Dezső zongorista-zeneszerző Intermezzo című kortárs jazzprodukcióját adja elő triójával, amelyhez ­Christophe ­Monniot francia szaxofonos és Shang ZiMing kínai dobos csatlakozik. Végül a hazai fúziós jazz élcsapata, a Finucci Bros Quartet veszi birtokba a Fesztiválszínházat, hogy legsikeresebb darabjaikból nyújtsanak válogatást vonósok, valamint Tóth Vera, Kökény Attila, Tabáni István, Rontó Kitty és Havas Lajos Chico énekesek vendégszereplésével.

A Jazz Showcase zenei programjait második alkalommal egészíti ki a nemzetközi jazztanulmányi szimpózium, amelyen jeles hazai és külföldi szakemberek, muzsikusok tudományos igényű előadásokban foglalkoznak napjaink jazzéletének fontos kérdéseivel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.