Jótevőnk: Amerika „Királya”

85 esztendős lenne Elvis Presley, aki 1956-ban kiállt a magyar forradalom ügye és azon honfitársaink mellett, akik Nyugatra menekültek a megtorló szovjet csapatok elől.

Pataki Tamás
2020. 01. 08. 6:55
ELVIS PRESLEY
„Soha többé nem fogok olyan dalt énekelni, amiben nem hiszek” Fotó: XMB SAV
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elvis Presley tér. Nem, nem Los Angelesben futhatunk bele ebbe az utcanévtáblába, hanem Budapesten, a Margit híd budai hídfője melletti parkban, ahol általában gyorsan átsétálunk a Szent Lukács vagy a Veli bej gyógyfürdő felé menet. Persze ez nem újdonság, ám sokaknak mégis az. Barátaim, ismerőseim, akik felrándulnak a fővárosba és meglátják ezt a nem mindennapi utcatáblát, elcsodálkoznak rajta, sőt rosszal­lóan vagy mosolyogva kérdezik, hogyan kerül ide vagy miért kell ennyire látványosan behódolni az amerikai tömegkultúrának. Van elég királyunk, szentünk, írónk, feltalálónk nekünk is, közülük kapásból sokat javasolnak is az énekes nevének helyettesítésére. Csakhogy Amerikának is volt egy királya, Elvis Presley, aki 1956-ban kiállt a magyar forradalom ügye és azon honfitársaink mellett, akik Nyugatra menekültek a megtorló szovjet csapatok elől. Ez nemcsak afféle korabeli PR-fogás volt, hanem egy igaz erkölcsi kiállás, amelyre akkor egész Amerika felkapta a fejét.

„Elvis egy nagy, magyar segélykampányt tervez. Fontos neki a magyarok megsegítése. Arra hívja fel a figyelmet, hogy azonnali segítségre van szükség. Arra kéri önöket, hogy minél előbb adják fel az adományokat az egyházaknak és a Vöröskeresztnek. Elvis pedig elénekel egy dalt, amivel a segélyezésre akarja buzdítani önöket” – így konferálta fel Elvis Presley-t Ed Sullivan amerikai televíziós műsorvezető 1957. január 6-án. A The Ed Sullivan Show az ötvenes, hatvanas évek Amerikájának egyik legnézettebb televíziós műsora volt, ezt az adást pedig legalább 23-30 millió amerikai látta (az akkori 60 millió amerikai tévénézőnek a fele), hogy Elvis a Peace in the Valley (Béke a völgyben) című gospellel fejezte ki együttérzését és tiszteletét a magyar népnek.

„Soha többé nem fogok olyan dalt énekelni, amiben nem hiszek”

Kérésére Ed Sullivan felszólította a közönséget, hogy ha van rá módjuk, adományaikkal segítsék a magyarokat, a felhívás pedig olyannyira sikeres volt, hogy az amerikai adomány több mint egyharmadát tette ki a világ országaiból érkező támogatásoknak. Ezért avatták 2011-ben Elvis Presley-t Budapest díszpolgárává, és egy online szavazáson döntötték el, hogy mely közterületet nevezzék el az énekesről (Komár László zenész, énekes kezdeményezésére, Tarlós István főpolgármester támogatásával).

Elvis Presley amerikai énekes, színész ma lenne 85 éves. Joggal tartják a huszadik század egyik legjelentősebb kulturális alakjának a sokszor csak a rock and roll királyaként vagy egyszerűen csak „a Király”-ként emlegetett énekest, akinek élete és küzdelme azt üzeni, hogy mérjenek rád akármekkora KO-t, bármikor fel lehet állni a padlóról.

– Soha többé nem fogok olyan dalt énekelni, amiben nem hiszek, vagy olyan filmben szerepelni, ami nem tetszik – mondta Elvis John Binder műsorában 1968-ban, amely nagy, kései visszatérésének volt a kezdő momentuma – miután állítólag Binder elvitte Elvist sétálni Los Angeles legforgalmasabb sugárútjára, ahol senki nem ismerte fel. Ez megdöbbentette a Királyt, így nekiállt a kemény munkának. A műsort több mint harmincmillióan nézték meg. A közvetítés új életet lehelt Elvis kar­rierjébe, és azt követően több mint ezer koncertet adott 1977-ben bekövetkezett haláláig.

Ne csak nagyszerű zenészként, hanem hazánk jótevőjeként is emlékezzünk rá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.