Jövő nyáron rendezik meg az első Kodály Zoltán nemzetközi zenei versenyt

A vonósok versenyével veszi kezdetét 2022. június 17. és 26. között az első Kodály Zoltán nemzetközi zenei verseny Debrecenben – jelentették be a tegnap tartott élő és online is követhető sajtótájékoztatón a szervezők. A zsűriben olyan neves hazai és külföldi tanárok, művészek foglalnak helyet, mint Pauk György hegedűművész, Várdai István csellóművész és Anne Shih hegedűművész. A jelentkezéseket december 16-ig, Kodály Zoltán születésnapjáig várják.

Magyar Nemzet
2021. 06. 02. 11:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A Kodály Zoltán nemzetközi zenei verseny egy olyan összefogásból indult kezdeményezés, amely messze túlmutat Debrecen határain és még erősebben bekapcsolja a várost a nemzetközi kulturális hálózatba – mondta a rendezvénysorozat budapesti sajtótájékoztatóján Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere. Mint felidézte, néhány éve Debrecen is pályázott az Európa kulturális fővárosa címre, ekkor kezdődött az a közös gondolkodás, amelynek célja újradefiniálni a város kultúráját. Ebben jól lehet építeni Debrecen évszázados kulturális tradícióira, melyeknek a református kollégium révén hosszú idő óta része a zeneoktatás, a zenei tehetséggondozás.

Somogyi-Tóth Dániel, a zenei versenyt rendező Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója hozzátette, Debrecenben kiemelkedő a zenei élet, hiszen a városban saját operajátszás, filharmonikus zenekar várja a komolyzene kedvelőit, ráadásul évtizedek óta itt rendezik meg a Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt és folklórfesztivált is. – Kodály Zoltán szellemiségét szeretnénk továbbvinni a versennyel, ez hatalmas lehetőséget, ugyanakkor felelősséget is jelent – hangsúlyozta.

A jövőre induló versenysorozat szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales (JM).

Zsoldos Dávid, a JM Hungary elnöke, a JM International alelnöke emlékeztetett arra, hogy ha nincs a koronavírus-járvány, az első Kodály zenei versenyt már idén megrendezték volna.

A verseny koncepciója szerint 2022 júniusában a vonósok, a továbbiakban pedig minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai – köztük az ifjú karmesterek – mérik össze tudásukat. A kilenc főből álló, nemzetközi zsűri elnöke egy igazi élő legenda, Pauk György hegedűművész lesz, aki a londoni Royal Academy of Music professzora. A zsűri tagok között pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Julian Steckel (cselló, München), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amszterdam), valamint Somogyi-Tóth Dániel.

Pauk György élő online bejelentkezése során elmondta, hogy nagy örömmel vesz részt a zsűri munkájában, Kodály növendékeként pedig külön üdvözölte, hogy Kodály Zoltán nevével indul zenei verseny Magyarországon. Várdai István szintén online bejelentkezéssel csatlakozva a sajtótájékoztatóhoz arra emlékeztetett, hogy a zenei versenyek között is kiélezett versengés zajlik, a debreceni kezdeményezés koncepciója azonban meggyőzte arról, hogy csatlakozzon a zsűrihez. Várdai István úgy fogalmazott: a verseny nemcsak itthon nyújt bemutatkozási lehetőséget a fiatal művészeknek, hanem a nemzetközi zenei piacon is.

Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója
Fotó: Bach Máté

Mint elhangzott, a hegedűsök, brácsások és csellisták nem külön kategóriákban, hanem egymással is versengve vesznek részt a megmérettetésen. Az első fordulóban szólóban lépnek fel, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy concertót adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

Valamennyi forduló nyilvános lesz, a rendezvények több helyszínen zajlanak majd: a nyitóünnepséget a Debreceni Egyetem dísztermében tartják, míg az első két fordulónak a tavaly felújított Kodály Iskola koncertterme ad otthont. A zenekari döntőt a Csokonai Színház jövő májusra elkészülő új, multifunkcionális helyszínének egyik első rendezvényeként tartják meg. A nyertesek pénzjutalomban és a különdíjaknak köszönhetően koncertlehetőségben részesülnek.

A Kodály zenei versenyre december 16-ig, Kodály Zoltán születésnapjáig várják a pályázatokat a https://kodalycompetition.com/ oldalon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.