Kedden kezdődik a balatonfüredi prímásverseny

Kedden kezdődik a balatonfüredi prímásverseny, amelyre idén a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök jelentkezhettek.

Forrás: MTI2019. 07. 21. 12:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, a szabadon választott darab mellett kötelezőként Lavotta János Lavotta első szerelme című művét – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel.

Az első helyezett nyereménye egymillió forint és felléphet a jövő évi verseny záró koncertjén, a második helyezett ötszázezer forintban részesül, a harmadik helyen végzett prímás pedig háromszázezer forintot nyer.

A zsűri tagja Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, ifjabb Kállai Kiss Ernő, a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása és Roby Lakatos hegedű virtuóz.

Július 24-én a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren, ahol Roby Lakatos, ifjabb Kállai Kiss Ernő, Radics Ferenc, Lugosi Kati és Szigeti Fercsi nótaénekesek, Varga Jenő, a 2017-es prímásverseny győztese, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, a prímásverseny résztvevői és díjazottjai lépnek színpadra.

A prímásversenyt az Anna-bál kísérőrendezvényeként szervezi meg a Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.