Kedvenc művészeinkkel találkozhatunk

Magyar Nemzet
2019. 07. 12. 16:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saját udvarral, első alkalommal várja a művészetkedvelőket a július 19-én kezdődő Művészetek völgyébe a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A MANK ArtPorta közös alkotásra, a kortárs művészet megismerésére hív mindenkit, miközben a völgyben fellépő zenekarokkal találkozhat a közönség.

– Programunkat úgy állítottuk össze, hogy a hozzánk látogatókkal megismertethessük azt a rendkívül széles feladatkört, amellyel foglalkozunk. Lehetőséget adunk tehát az alkotóművészekkel való találkozásra, könnyűzenészekkel beszélgetünk, és Völgykép villámcsődület néven kortárs képzőművészeti attrakciót szervezünk – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója.

A sikeres zenekarokkal szervezett beszélgetéseken az érdeklődők megtudhatják, honnan indultak és hová tartanak az együttesek. A MANK segítségével saját művészeti alkotásokat is létrehozhatnak a látogatók, rajzolhatnak, festhetnek, írhatnak. Elindítják az első műgyűjtő játékot is a rendezvény történetében. A művészeti kalandjáték a család minden tagját megszólítja, hiszen fiatal alkotóművészek műveit kell megtalálniuk a Művészetek völgyében.

Bemutatkozik a fesztiválon az Úton van a Cziffra Központ kulturális roadshow is: július 27-én az egész napos színes forgatagban roma művészeti csoportokkal, látványos attrakciókkal, érdekes családi programokkal találkozva kerülhetnek közelebb az érdeklődők a sokszínű roma kultúrához. A szakmai beszélgetésen a roma tehetséggondozásról lesz szó, Horváth Kristóf – „Színész Bob” –, a Tudás Hatalom társulat alapítója rendhagyó irodalomórát tart, és a roma nők művészetben betöltött szerepéről is szó esik, valamint felállítják a Gigacsigát, a Művészetek völgye újrahasznosított, selejtes anyagokból készülő, csigaformát öltő szobrát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.