Kerekes Band: félúton az autentikus paraszti muzsika és a rock között

Fehér Zsomborral, a kétszeres Fonogram-díjas, 25 éves Kerekes Band frontemberével beszélgettünk a zenekar alakulásáról, aktualitásairól.

Fekete Bori
2021. 05. 13. 9:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mi vonzotta önöket a népzenéhez, és ezen belül a csángó zenéhez?

– Mielőtt elkezdtünk volna zenélni, már ismertük a Kárpát-medencei folk­anyagot, mivel a zenekar nagyobbik része néptáncolt is. Testvéremet, Fehér Viktort és engem a gyimesi csángók zenéjének temperamentuma és energiája ütött mellbe. Ez egy olyan szikár hegyi zene, amiben magunkat véltük felismerni a mindig is hegyek közt élő felmenőinknek köszönhetően. Megtanultuk mestereinktől töviről hegyire, és szinte fénymásolóként tökéletesen át tudtuk adni.

– Az autentikus magyar népzenétől való eltérés folyamata hogyan és miért érkezett el a zenekar életében?

– Egyszer csak elkezdtük hiányolni a ,,saját történetünket”. Így táncházainkban már a 2000-s évek elején elkezdtünk kísérletezni azzal, hogyan lehet megtartani azt az energiát, azt a táncos lüktetést, amit az autentikus csángó népzene ad, de mégis belerakni progresszív elemeket. Óriási hit volt bennünk, hogy szeretnénk megismertetni az egész világgal a moldvai és gyimesi zenét. Szerveztünk koncerteket, előadásokat, vendégmuzsikusokat hívtunk, például Berecz Andrást és Dresch Mihályt. Blues- és dzsessz­zenészeket is meginvitáltunk, mert a műfajfeszegetés már ekkor csábítóan hatott ránk. Nagyon szép időszak volt, de mégis úgy emlékszem vissza, hogy ennél mi sokkal többet akartunk. Minket már akkor is az szórakoztatott, hogy bele tudtunk piszkálni a dallamokba, amely kezdetben leginkább Námor Csabának volt köszönhető, aki ráérzett arra, hogy progresszív akkordmenetekkel is le lehet kísérni egy moldvai táncdallamot. Csarnó Ákos megtartotta a mezőségi brácsa erejét azzal, hogy ragaszkodott az eredeti, számára meditatív hangjához. Mondhatjuk, hogy a zenénk betonbiztos eleme ez a hangszer, ami azóta is autentikus módon, szikár, letisztult és jó értelemben véve nyersen szól. Fehér Viktor dobfelszerelésre való átállása volt az a pont, ami elválasztotta a Kerekes Bandet a népzenét játszó Kerekes együttestől.

Fehér Zsombor, a furulya Hendrixe
Fotó: Kerekes Band

– Volt egy konkrét műfaj, aminek a megvalósítását kitűzték célnak?

– A zenekarunk egy nem létező, saját utat választott. Ebben a konzervatív népzenei és progresszív vonalban, a „népi-urbánus vitában” valahol középen vagyunk jelen. Lázadók vagyunk, és így, hogy ösztönösen, a saját fejünk után mentünk, még inkább hatalmas elismerés, hogy a szakma két Fonogram-díjjal is kitüntetett minket. A célunk mindenképpen az volt, hogy megtartva a magyar népzene karakterét, dallamvilágát – de felismerve annak rögtönzésre, variálódásra való képességét – egy olyan, csakis a Kerekes Bandre jellemző saját zenét hozzunk létre, amely képes szervesen ötvöződni a könnyűzenével, a jelenkor népszerű zenéjével, mondhatni a mai népzenével – ahogy azt Sebő Ferenc nevezi. A magyar népzene mindig is ki volt téve a történelem divathullámainak (udvari zene, vándordeákdalok, verbunkos), ezért túlzás lenne azt állítani, hogy változása véget ért. Ez a folyamat nálunk is megfigyelhető, hiszen népzenészek már rég nem vagyunk, de még rockzenészek sem. Tény, hogy kívülállók, mondhatni törvényen kívüli betyárok vagyunk a szakmában, a népzene vadhajtásai. Azt viszont nem lehet ránk mondani, hogy azért kezdtünk el etnofunkot játszani, mert a népzenét már nem tudjuk.

– Milyen zene áll önhöz legközelebb, van példaképe?

– Mivel 10-12 éven keresztül folyamatosan gyimesi, palóc és moldvai zenét hallgattam, ráadásul édesanyám palóc viseleteket újrafogalmazva lett a Népművészet Mestere, így a népzene, a népművészet az anyanyelvem része. De a kedvenc előadóm, példaképem Jimi Hendrix. Példaértékű az a négy év, ami alatt alkotott. Egészen elképesztő, hogy ennyi idő alatt lerakott egy máig megkerülhetetlen életművet, aminek már 25 éve rabja vagyok. Hendrix zenéjét is az anyanyelvemnek tekintem. Ezt a két nyelvet ötvözöm a zeneszerzői munkában és valósítom meg a saját hangszeremmel, vagyis ,,furulyán gitározom”.

– Mi lehet a közös Jimi Hendrix zenéjében és a magyar népzenében?

– Az, hogy mindkét esetben van egy erős gyökérzet. Ami Hendrixnek a blues volt, az nekünk a keleti örökségünk. Közös az energia és az erő is, amivel megszólal. A parasztzenészeknek is fontos volt, hogy a lehető leghangosabban szólaljon meg a hangszerük, azért, mert a fülünk jobbnak hallja, ami hangosabb. Ezért nekik is kihívást jelentett, hogy mitől szól jobban a tekerő, a hegedű vagy az ütőgardon.

Népi rock and roll
Fotó: Kerekes Band

– A banda többi tagja is érdeklődik más műfajok iránt? Van közös nevező?

– Szerencsére mindannyiunknak megvan a saját zenei ízlése. A közös nevező talán az, hogy mindannyian olyan előadókat hallgatunk, akik megizzadnak zenélés közben, akik a színpadi jelenlétet ünnepnek, varázslatnak tekintik, és ott a maguk szakrális rítusát mutatják be. Van köztünk olyan, aki szereti a 70-es évek rockzenéjét, de van, aki inkább az elektronikus zenét vagy a reggae-t kedveli. Nincs olyan halmaz, ami közös lenne a zenei érdeklődésünket tekintve. Egyetlenegy van, a Kerekes Band zenéje.

– Mi volt a céljuk a műfajfeszegetéssel?

– Van egy furcsa, megkövesedett gondolat a népzenével kapcsolatban, miszerint megállt, véget ért valahol a 70-es években. A napokban olvastam Manga János gyűjtésében egy fedémesi asszonytól: „Még nekem az édesanyám divatjok is megvót, de később már mást hordtunk: kázsmér kendőt és blúzt vettünk fel.” Itt a lényeg. Mi nem akarjuk elhinni, hogy ez a folyamatos változás és fejlődés megállt, ezért egyértelmű, hogy felhasználjuk a jelenkor zenei megoldásait, hangtechnikai vívmányait.

– A csaknem harminc külföldi ország közül, amit megjártak, melyeket emelné ki, és miért?

– Szívügyeink a keleti országok, mint például Kazahsztán és Azerbajdzsán. Tervezzük, hogy ősszel visszamegyünk, mert olyan szeretetet kaptunk, ami összehasonlíthatatlan egy nyugati ország fogadtatásával. Angliában, Írországban teljesen máshogy kezelnek bennünket, szemben a Kelettel, ahol a szemükben egy olyan nép vagyunk, akik belőlük származnak. Így gondolnak ránk, és ezt a szeretetteljes, testvéri odafigyelést éreztetik is velünk elég erősen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.