Két óra haláltánc a tébolyig

Magasan kiemelkedik Robert Eggers amerikai filmrendező A világítótorony című monokróm, nyomasztóan melankolikus filmdrámája a 16. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyszekciójából. A „nehezen nézhető” film kontrasztos bevilágítása és naturalizmusa ellenére nemcsak a gyakori fesztiváljárókat, de a széles közönséget is lekötötte Willem Dafoe és Robert Pattinson közel kétórás haláltáncával.

Szilléry Éva
2019. 09. 16. 12:27
null
Willem Dafoe-nak újabb Oscar-jelölést hozhat, Robert Pattinsonnak pedig minőségi ugrás a szerep Fotó: Focus Features
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazánk legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja, a miskolci CineFest évről évre széles keresztmetszetet mutat a nemzetközi filmtermésből. Azokat a műveket mutatják be itt, amelyeket még nem láthatott a hazai közönség, és az itteni válogatás zöme nem is kerül bele a magyar moziforgalomba. Ám arra is volt példa, hogy a forgalmazó a miskolci mustrán döntötte el, megvesz egy ígéretesebb munkát. A fesztiválon nagy várakozás kísérte Robert Eggers A világítótorony című egész estés filmjét, a mustra egyik kuriózumát, többek között azért, mert az amerikai Universal Pictures megvette a filmdráma jo­gait, így hazánkban egyelőre nem fogják vetíteni.

Robert Eggerst a 2015-ös The Witch (A boszorkány) című filmjével ismerhette meg a nagyközönség, a szokatlan horror ugyanis számos díjat besöpört, és a kritikusok is dicsérték, ám ezt a zsánerfilmet a CineFest válogatói művészileg akkoriban nem tartották meghívásra érdemesnek. A világítótorony a cannes-i bemutatóján azonban meggyőzte a hazai válogatókat, és bár egy nehezen fogyasztható filmről van szó, a nézők feszült figyelemmel kísérték a melankolikus pszichotrillert Miskolcon.

A senki földjén játszódó XIX. századi történetben egy tengerbe nyúló kis észak-amerikai sziklás szigetet láthatunk, ahová egy levitézlett tengerész (Willem Dafoe) és egy kanadai favágó (Robert Pattinson) érkezik szolgálatra. Igazi számkivetett életet élnek itt, ahol a természetnek és egymásnak kiszolgáltatva „léteznek”, de főként a szorongásaik hatalmába kerülnek, amelyeket a szuggesztív környezet és az egyre elhatalmasodó magány gyakorol elméjükre és kapcsolatukra. A fekete-fehér filmen Eggers a színészek közös jeleneteit kontrasztos megvilágításban vette fel, míg a külvilágot nyomasztóan fakó, ködös vagy éppen vakítóan fehér, egyöntetűen kilátástalan képeivel ábrázolja.

Willem Dafoe-nak újabb Oscar-jelölést hozhat, Robert Pattinsonnak pedig minőségi ugrás a szerep
Fotó: Focus Features

Az már nagyon hamar érezhető, hogy a két férfi haláltáncát kísérjük végig, és a történetben nem az az érdekes, hogy mi derül ki majd a múltjukról vagy hogy mi űzte őket ide, a világ peremére, még csak nem is az, hogy melyik végez majd a másikkal vagy önmaguk áldozatai lesznek-e, hanem sokkal inkább a meghasonlásig, a tudathasadásig, az elembertelenedésig vezető folyamat köti le a figyelmünket közel két órán át. Az emberi jellem sokarcúságát villantja fel itt a rendező, amikor a totálisan elnyomó öreget szadizmusa mellett a megértő apa képében is megmutatja, és egészen lenyűgöző, ahogyan megfordítja a szerepeket, és az elnyomó néhány perc alatt kiszolgáltatottá válik.

Robert Eggers A világítótoronnyal, második nagyjátékfilmjével egy érett szerzői munkáját készítette el, és a The Witch sikere után azt is bebizonyította, hogy jóval több egy kiváló zsánerfilmes rendezőnél. Cannes-ban a kritikusok kedvence volt a film, így várha­tóan hosszú fesztiválkörút áll még előtte, és bár nem tudni, hogy az Amerikai Filmakadémia miként fogadja majd, nem lepődnénk meg, ha a háromszoros Oscar-jelölt Willem Dafoe-nak újabb felterjesztést hozna a mozi. Az Alkonyat-filmek sztárjaként híressé vált Robert Pattinsonnak is hatalmas minőségi ugrást jelentett a szigeten robotoló, fokozatosan megőrülő munkás szerepe.

A játékfilmes szekcióból két amerikai mozit láttunk még a mustrán: a Szuvenír a drogfüggés témáját járta körül, és bár erénye, hogy nagyjából kerüli az eddigi drogfilmkliséket, mégis egy művi, feledhető alkotás marad. Ezzel szemben a Fényből fénybe egy paranormális jelenségeket látó nővel a főszerepben hitelesen, sajátos eszközökkel ragadja meg az elengedés folyamatát. A 16. CineFest nagyjátékfilmes kategóriájában idén 16 film versenyez, a dokumentumfilmes szekcióban három magyar alkotással, és ebben az évben elsőként kreatív dokumentumfilmek is bekerültek ebbe a kategóriába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.