Kiírták a Nemzeti Tehetség Program új pályázatait

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által koordinált Nemzeti Tehetség Program 2020-2021-es tanévre szóló 22 nyílt pályázata, köztük a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj felhívása az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) weboldalán: www.emet.gov.hu.

Magyar Nemzet
2020. 04. 28. 22:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Tehetség Program évente több mint 300 ezer tehetséges magyar fiatalt támogat közvetett vagy közvetlen módon, valamennyi tehetségterületen. A most megjelent pályázatok által a program egészen óvodás kortól az egyetemi tanulmányok befejezéséig támogatja a tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását.

A sport és művészeti tehetséggondozó, valamint matematikai, természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló programok is pályázhatnak támogatásra. Emellett idén is jelent meg az újításra ösztönző, kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációinak támogatását célzó konstrukció.

A népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj első, 2015-ös meghirdetése óta már több mint 1,5 milliárd forint értékben, több mint 3500 fiatalnak nyújtott támogatást. A Nemzeti Tehetség Program 1 százalékos kampányának idei védnöke Pély Barna zenész, aki nem egyszer vett már részt fiatal művésztehetségek felemelésében.

Lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint, hogy 2020. szeptember 1-je előtt a pályázatok ütemtervébe nem tervezhető csoportos tehetségsegítő program, rendezvény, külföldi utazás vagy több tehetség személyes jelenlétét igénylő aktivitás.

A Nemzeti Tehetség Program 2019-2020-as tanévre szóló pályázatainak megvalósítási határideje – a koronavírus-járványra tekintettel – 2020. december 31-re módosítható, amennyiben a támogatott szerződésmódosítást kezdeményez az EMET-nél.

Hazánk fiatal tehetségeinek támogatása nagyban függ saját, egyéni döntésünktől, amit adónyilatkozatunk megtételekor hozunk. A Nemzeti Tehetség Program ugyanis a központi költségvetés mellett az adófizetők „második” 1%-ának felajánlásából épül fel. E két forrásnak köszönhetően évente többszázezer tehetséges fiatal kapcsolódhat be a tehetséggondozási programokba.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.