Kilenc premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Forrás: MTI2019. 04. 24. 22:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc premierrel készül a 2019/2020-as évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, Mikó István színművész rendezőként mutatkozik be a nógrádi megyeszékhelyen.

Fekete Zsolt, a város polgármestere a következő évadot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a társulatot 2013-ban vették nyilvántartásba előadóművészeti szervezetként, addig egyedüli megyeszékhelyként Salgótarjánnak nem volt önálló színháza.

A társulat ma már más városokban is örömmel látott vendég – mondta, hozzátéve, hogy jövőre lesz Zenthe Ferenc születésének századik évfordulója, ez pedig minőségi évadra kötelezi a színházat.

Simon Lajos, a 82 tagú Zenthe Ferenc Színház igazgatója elmondta: szeptembertől májusig minden hónapban lesz premier, erre eddig még nem volt példa.

Szeptemberben Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiájával indul az új előadások sora, a darabban Bozó Andrea és Kaszás Gergő is fellép. Októberben viszik színre Queneau Stílusgyakorlatok című történetét, novemberben mutatják be Lengyel Ferenc Ópiumkeringő című, Karády Katalinról szóló darabját, a Bolan Production, a Kaposváry Csiky Gergely Színház, a Zenthe Ferenc Színház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkcióját. Decemberi bemutatóként pedig az Advent a Hargitán című Sütő András-drámát láthatja a közönség a Váci Dunakanyar Színházzal közös produkcióban.

Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékát Mikó István rendezi, aki a sajtótájékoztatón kiemelte: Móricz nyelvezete olyan, hogy boldogság lesz vele foglalkozni. A magyar kultúra napján bemutatandó előadásban közreműködik majd a Dűvő zenekar és a Nógrád Táncegyüttes művészei, Vándor Éva alakítja Zsani nénit, Szabó Anikó (Mikó István felesége) Mina nénit.

Márciusban, a színházi világnapon tűzik műsorra a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékot, majd áprilisban, Zenthe Ferenc születésének századik évfordulóján Oscar Wilde Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz című vígjátékát.

A nagyszínpadi előadások mellett a Zenthe Szalon Felolvasószínháza is helyet ad két premiernek. Itt februárban Marschalkó Zsolt Homokvihar című drámáját, májusban pedig Karinthy Frigyes Lux úr szabadalma vagy a nyolcadik mennyország című misztériumát mutatják be.

Susán Ferenc rendező, produkciós igazgató elmondta: a Zenthe Szalonban folytatódik a népszerű Kedvenc színészeink sorozat, amelynek keretében a nézők közelebbről is megismerkedhetnek mások mellett Kaszás Gergővel, Mészáros Mátéval és Kovács Vandával. Új kezdeményezés a Teátrum kávéház: az irodalmi esteken rendezőket, dramaturgokat, díszlet- és jelmeztervezőket, drámaírókat, színházigazgatókat, kritikusokat látnak vendégül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.