Könnyűzenével foglalkozó médiumok részesültek támogatásban

Húsz, könnyűzenével foglalkozó médium 34,4 millió forint, a magyar dalra fókuszáló tizenkilenc pályázat pedig mintegy harmincmillió forintos támogatásban részesül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló könnyűzene támogatóprogram kollégiumának döntése értelmében.

MTI
2021. 01. 04. 14:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hangfoglaló program Médiatámogatási alprogramjának részeként jelent meg az a harmincmillió forint keretösszegű pályázat, amely a teljes egészében, vagy akár csak egy rovatukban könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szólt. A 2021. évi működést segítő felhívásra 22 médium jelentkezett, összesen 39,2 millió forintos igényt megfogalmazva – olvasható a közleményben.

A Hangfoglaló program kollégiuma utolsó, decemberi ülésén úgy döntött, hogy a két érvénytelen pályázón kívül valamennyi jelentkezőt támogatja, és ahol csak lehetett, a kért teljes összeget megítéli. Így a könnyűzenei sajtó működéséhez 34,4 millió forinttal járulhat hozzá az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő részéből gazdálkodó kollégium.

Ugyancsak döntés született a magyar dalt népszerűsítő, a dalszerzést oktató, a dalok befogadását segíteni kívánó pályázatról, amihez hasonlót 2019-ben hirdetett meg először a kollégium. A mostani felhívásra 24 pályázat érkezett, végül a rendelkezésre álló harmincmillió forintos keretet 19 projekt között osztották szét. A támogatottak között több olyan is van, amelyek az előző évben támogatott rendezvények folytatásának, ismétlésének tekinthetőek.

Három év után újra megjelenhetett a városi zenei koncepciók elkészítését ösztönző pályázati felhívás, amelyre a kollégiumnak is meglepő módon csak hét település jelentkezett. Mivel azonban a jelentkezők anyagai megfeleltek a felhívásban foglalt követelményeknek, a kollégium úgy döntött, mind a hét településnek megítéli az egymillió forintos támogatást. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben Ferencváros, Miskolc, Mórahalom, Szolnok, Szombathely, Tata és Zsámbék készítheti el a városi zenei koncepcióját az NKA Hangfoglaló program támogatásával.

A nemzetközi piacra lépést támogató alprogramban két meghívásos és egy nyílt pályázatról döntöttek. A pályakezdő zenei menedzserek showcase fesztiválon való részvételét segítő nyílt pályázat révén hárman csatlakozhatnak a tavalyi hasonló pályázat támogatottjaihoz 2021-ben. Meghívásos pályázat révén öt-öt millió forintos kiemelt támogatást kapnak nemzetközi jelenlétük fokozására és megerősítésére a Harmed és a Jazzbois formációk, valamint a The Devil's Trade és Babé Sila. Döntöttek arról is, hogy a HOTS exportiroda 2021. évi működését az NKA negyvenmillió forinttal támogatja, amit elsősorban a nemzetközi showcase fesztiválokon történő magyar jelenlétre kell fordítani.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.