Könyv a sikknek számító hajdani nagy könyvlopásról

Megjelent a Ferenczy Múzeumi Centrum A nagy könyvlopás – Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című, a Szentendrei Képtárban 2019–2020-ban rendezett kiállítása nyomán készült kötet.

2021. 05. 11. 8:15
null
Látogatók a budapesti francia könyvkiállítás megnyitóján 1959. október 24-én Fotó: MTI/Keleti Éva
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjelent a Ferenczy Múzeumi Centrum A nagy könyvlopás – Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című, a Szentendrei Képtárban 2019–2020-ban rendezett kiállítása nyomán készült kötet. Szerkesztői Árvai Mária és Véri Dániel, a tárlat kurátorai.

1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. Az összesen 3035 kötet a geológiától a statisztikán át a szótárakig terjedt. Akadt megannyi irodalmi mű és rengeteg képzőművészettel foglalkozó könyv. Ezek mellett mintegy hatszáz folyóiratot helyeztek el a kiállítási térben. A tárlat a francia nyomdaipar teljes akkori tevékenységét bemutatta.

A látogatók első alkalommal még nem feltétlenül emeltek el könyveket, ám észrevették, hogy a lopás sikknek számított.

Árvai Mária és Véri Dá­niel az okok nyomába eredtek.

Látogatók a budapesti francia könyvkiállítás megnyitóján 1959. október 24-én
Fotó: MTI/Keleti Éva

Az 1950-es években meglehetősen korlátozottan lehetett külföldre utazni, kapitalista országból származó könyveket pedig egyszerűen nem lehetett behozni Magyarországra. Továbbá nem rendeztek a kortárs nyugati művészetet bemutató kiállításokat. Korabeli képzőművészek levelezéséből kiderül: gyakran kérték odakint élő társaiktól, küldjenek kortárs műveket reprodukáló képeslapokat, például Klee-től vagy Mirótól, hogy egyáltalán láthassanak ilyen alkotásokat. A művészettörténeti és a képzőművészeti oktatásban a tematika valahol a XX. század elején megállt.

E kort jól jellemzi a fiatalon elhunyt Kovásznai György képzőművész és rajzfilmes megjegyzése: ha a Képzőművészeti Főiskolára bevisznek egy piros almát, az magától megszürkül. Az elmaradott oktatás mellett az is fontos tény, hogy élénk koloritú festékekhez, amilyeneket nyugat-európai gyárak állítottak elő, nem lehetett hozzájutni a szocialista blokkban.

Fontos Magyarország és Franciaország viszonya, hiszen kevesebb mint három esztendővel járunk a vérbe fojtott forradalom és szabadságharc után, gőzerővel folyt a kádári megtorlás. 1958-ban távozni kényszerült hazánkból a Francia Intézet vezetője, aki kiállt a szabadságharc mellett, az intézet több munkatársát bebörtönözték. A nemzetközi kulturális projektekkel a hazai vezetés a saját elszigeteltségét igyekezett oldani. Így 1958-ban – tíz év szünet után – részt vettünk a velencei biennálén, ugyanebben az esztendőben a brüsszeli világkiállításon magyar pavilon épült. A műcsarnoki tárlat szintén ebbe a sorba illeszkedett, mi több, azt még 1959 folyamán egy párizsi magyar könyvtárlat követte a Sorbonne épületében, botrányoktól kísérve.

A Műcsarnok kiállításának francia nyelvű plakátja

A megnyitón francia fiatalok az 1957-ben, Déry Tibor letartóztatása után megalakult Comité Déry röplapjait osztogatták. Míg három Nobel-díjas író, Albert Camus, François Mauriac és Roger Martin du Gard kiállt a kilenc év börtönre ítélt Déry mellett, addig a Louis Aragon vezette Comité national des écrivains nem volt hajlandó közbenjárni az íróért. Aragon jóban volt a párizsi magyar követtel, s négyszemközt felhívta a figyelmét, hogy egy olyan időpontban, amikor az nem lenne betudható a nemzetközi nyomásgyakorlás hatásának, a börtön helyett legalább házi őrizetbe helyezhetnék Déry Tibort. Meglehet, ezek a kritikák hozzájárultak az író 1960-as szabadon bocsátásához.

A nagy könyvlopás című tárlat a Szentendrei Képtárban
Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

A kiállítás felvillantott egy másik példát is, miként használták a könyveket kulturális hadviselés céljára. A CIA különböző fedőszerveken keresztül finanszírozta azt a programot, amelynek során 1956 és 1991 között tízmillió könyvet juttattak a vasfüggöny mögé.

A most megjelent kötetben három tanulmány vizsgálja az 1950-es és 60-as évek vizuális kultúráját, a francia–magyar kapcsolatokat, valamint a francia és amerikai kulturális diplomácia működését a keleti blokkban.

 

A könyv borítója
Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Interjúk olvashatók művészekkel, művészettörténészekkel: Gábor Eszterrel, Gyémánt Lászlóval, Jovánovics Györggyel, Klimó Károllyal, Kovalovszky Mártával, Kovács Péterrel, Lakner Lászlóval, Marosi Ernővel, Passuth Krisztinával, Perneczky Gézával, Tót Endrével.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.