Kortárs és keresztény

Evezz a mélyre címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum kortárs keresztény művészeti gyűjteményének 56 darabja lesz látható augusztus ­25-ig a tihanyi bencés apátságban.

Kis Erzsébet
2019. 07. 16. 16:08
null
Mátyássy László Evezzetek a mélyre című munkája
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Evezz a mélyre címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum kortárs keresztény művészeti gyűjteményének 56 darabja lesz látható augusztus ­25-ig a tihanyi bencés apátságban pénteken nyíló tárlaton.

A kiállítást a gyűjteményalapító kurátor, ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, Móra Ferenc-díjas muzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályának vezetője nyitja meg. Az ő neve összefonódott a Kortárs keresztény ikonográfiai biennáléval, amelynek kiállításai időről időre bizonyítják, hogy a keresztény mitológia mélyen gyökerezik Európa kultúrájában, de különösen az emberi lelkekben, és nem veszítette el a mindenkor érvényes aktualitását. „A biennálék alkalmával sokan fölkapták a fejüket, s végre többen is észrevették, hogy a rendszerváltozás ellenére ez a terület még mindig a mesterséges ideo­lógiai elfojtás következményeit nyögi. Magyarországon a kilencvenes évekig a fiatalabb nemzedékek legjobbjai a keresztény ikonográfiával szinte nem is találkozhattak, legfeljebb csak egy lehetőleg minél távolabbra tolt művészeti hagyományként, művészettörténeti leckeként, tévesen azt sugallva, hogy itt csupán egy végtelenül elavult, korszerűtlen, további alkotások létrehozására méltatlan területről van szó” – mutat rá ifj. Gyergyádesz László a biennálé történetét összefoglaló írásában.

A biennáléhoz kötődő kilenc felhívás nyomán eddig összesen 1105 kortárs alkotást állítottak ki, a közel két évtized alatt választott téma volt a keresztre feszítés jelenete és a kereszt, a Teremtés könyvének első 11 fejezete, az oltár, majd Krisztus példázatai, később pedig a Jelenések könyve volt az ábrázolandó ikonográfiai program. De volt olyan év, amikor az angyalok, majd a gyermekek és a magyarországi szentek ábrázolása került a biennálé középpontjába. A legutóbbi, immár kilencedik kiállítás alcíme tavaly A hét főbűn – Hieronymus Bosch nyomában volt.

Mátyássy László Evezzetek a mélyre című munkája

A keresztény biennálékhoz kapcsolódik az a majd két évtizede folyó módszeres gyűjtői tevékenység is, amelynek eredményeként a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményén belül létrehoztak egy, a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető, speciális gyűjteményi egységet több mint négyszáz alkotással. Ennek gazdagságába nyújt betekintést az 53 képzőművész munkáit felvonultató tihanyi kiállítás. A műfajilag nagyon változatos tárlaton olyan alkotók munkáit csodálhatja meg a közönség, mint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas Orosz István, a Kossuth-díjas Aknay János vagy a Munkácsy Mihály-díjas Prutkay Péter, Stefanovics Péter és ­Szemadám György.

A gyűjteményből többször nyílt tárlat Tihanyban, Egerben, Budapesten, Pécsen, Kiskunfélegyházán, Szentesen, Zalaegerszegen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.