Közös koncertet ad a Budapest Bár a Magyar Nemzeti Cirkusz artistáival

A 2007-ben alakult Budapest Bár a huszas-harmincas évekbeli, budapesti kávéházak világába visszanyúló dalok cigányzenei feldolgozásával vált népszerűvé.

Forrás: MTI2019. 10. 19. 19:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közös koncertet ad a Budapest Bár a Magyar Nemzeti Cirkusz artistáival. A produkció augusztusban Balatonlellén volt először látható, most ismét összeáll, ezúttal október 24-én a cirkusz Nagytétényben felállított sátrában.

A Budapest Bár október 24-i koncert-cirkuszi előadása technikai okok miatt elmarad. A budapestbar.jegy.hu oldalon vagy a jegy.hu-n foglalt jegyek visszaváltásáról e-mailben kapnak értesítést a vásárlók.

„Számunkra is új élmény ez a közös projekt, ugyanis itt nem arról van szó, hogy egy cirkuszi műsort mutatunk be és a zenekar kísér minket, hanem magát a koncertet egészítettük ki cirkuszi produkciókkal” – idézte ifj. Richter Józsefet, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatóját a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Mint írták, Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője elmondta, milyen zenékre számíthatnak, ők pedig átgondolták, ezek mellé milyen produkciókat tudnak illeszteni. A közös műsor záró darabjában a Budapest Bár „Joseph! Joseph!” című dala szól, miközben az artisták a lovak hátán szaltóznak.

A 2007-ben alakult Budapest Bár a huszas-harmincas évekbeli, budapesti kávéházak világába visszanyúló dalok cigányzenei feldolgozásával vált népszerűvé. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenegy énekessel működik. Az ismert dalokat cigányzenei alapokon, dzsessz, pop, rock, klezmer és számos más zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra, egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait megteremtve.

A Budapest Bár zenekarban Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő) és Kisvári Ferenc (dob) játszik. A Magyar Nemzeti Cirkusszal közös produkcióban október 24-én az énekesek közül Kiss Tibor, Behumi Dóra, Kollár-Klemencz László, Keleti András, Rutkai Bori és Frenk lép színpadra a főváros XXII. kerületében, Nagytétényben a Barackos út 110. alatt, az M0 autópálya lehajtója mellett felállított sátorban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.