Különleges zenei élmények a magyar tavak fesztiválján

Június 18-tól 20-ig a Velencei-tónál, július 30-tól augusztus 1-ig pedig a Tisza-tónál rendezik meg a magyar tavak fesztiválját, amely a kultúrát, a sportot és a természet szépségeit ötvözi, s amely jövőre a Balatonnál is várja az érdeklődőket. A rendezvénysorozat részleteiről ma tartottak sajtótájékoztatót a kápolnásnyéki Halász-kastélyban, amelyet online követhettünk.

2021. 04. 27. 17:30
null
Miklósa Erika Fotó: Nánási Pál
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Bővül a fesztivál, idén a Velencei-tó, jövőre pedig a Balaton is csatlakozik – közölte a témában tartott mai online sajtótájékoztatón Debreczeni Ildikó fesztiváligazgató. Emlékeztetett arra, hogy a Tisza-tónál két évvel ezelőtt mintegy négyezren vettek részt a programokon, ami kiváló eredmény és ehhez a csodálatos természeti adottság mellett az opera műfaja és sok munka kellett. A Tisza-tavi háromnapos rendezvénysorozat első estéjén gálakoncert, másnap Tour d’Opera, vagyis kerékpáros túra kulturális csemegékkel, míg az utolsó napon Boat d’Opera – csónakos, kajakos, sárkányhajós és SUP-os túra – várja a látogatókat. Debreczeni Ildikó arról is szólt, hogy idén tervben van egy nulladik nap is, ahol Benjamin Britten Noé bárkája című gyerekoperájával várják a legkisebbeket.

A fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, L. Simon László miniszteri biztos és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő. A sajtótájékoztatón részt vett Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, aki elmondta, hogy a rendezvény kinőtte a Tisza-tavat, így most a Velencei-tó, jövőre pedig a Balaton is bekapcsolódik. – Aki egyszer átélte ezt a fesztivált, az a rabjává válik, hiszen különleges élményekkel gazdagodik – hangsúlyozta Hubai Imre.

A Velencén élő Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a fesztivál nagykövete az eseményen hangsúlyozta: évek óta fellép a fesztiválon, ezúttal mindkettőn jelen lesz, mert itt bizonyíthatja, hogy énekel, sportol és még a természetvédelem is az élete fontos része. Mint kiemelte, a fesztivál mozgatórugója az egymás, a természet, a mozgás és a zene iránti szeretet. Emellett a rendezvény azt hirdeti, hogy csodálatos helyen élünk. Pataki Bence operaénekes, a magyar tavak fesztiváljának művészeti vezetője a gálaestek programjait ismertette. Mint mondta, idén nem híres operaáriákat fognak hallani a jelenlévők, hanem híres művekből együtteseket fognak előadni. Közös a művekben, hogy kötődnek Miklósa Erikához, aki idén harminc éve van a pályán, ezért azt is megünneplik – tette hozzá. A másfél órás gálaműsor az együtt zenélés öröme jegyében valósul meg.

Az első Velencei-tavi fesztivál június 18. és 20. között várja az érdeklődőket. A nyitónapon itt is gálaműsort rendeznek Miklósa Erika tiszteletére a kápolnásnyéki Csajághy Laura Színpadon, ahol az ünnepelt mellett fellép például Balázs János, Wiedemann Bernadett, Rácz Rita, Horti Lilla és Szappanos Tibor, akik Strauss, Donizetti, Bizet, Verdi és Mozart műveit adják elő. A következő napon a kerékpáros-kulturális tókerülő túrán többek között a Budapest Ragtime Band, a Vox Mirabilis, a Veszprémben állomásozó Légierő Zenekar, az Iglice népdalkórus, a Gilice néptánccsoport, a Magyar Rhapsody Projekt és a Dr. Jazz Band lép fel. A zárónapon hajós, sárkányhajós tókerülés közben a különböző megállókon zenés programok várják a résztvevőket a Hot Jazz Band, Rezsnyák Róbert és a MusiColore énekegyüttes jóvoltából.

A július 30. és augusztus 1. között megrendezett Természet operaháza Tisza-tavi fesztiválon kerékpáros tókerülő túra is indul, ahol a megállóknál kulturális programok várják a bicikliseket, köztük a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar, Csere László színész, Dancs Annamari erdélyi magyar énekesnő, a 100 Tagú Cigányzenekar és Lugosi Dániel Ali produkciója. A fesztivál utolsó napján az abádszalóki kikötőből hajós karaván indul, a megállókban pedig a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Szent Efrém férfikar és St. Martin zenél a vízitúrázóknak.

A jegyárusítás hamarosan elkezdődik a https://www.jegy.hu/ felületén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.