Lakótelepi hangversenyek, virtuális vetítések Debrecenben

A kis együttesek sorra keresik fel a város lakónegyedeit, s adnak rögtönzött mini hangversenyt.

Gőz József Miklós
2020. 05. 17. 11:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szünetelnek a színházi előadások Debrecenben is, csakúgy, mint mindenhol az országban. Ám, ha a Mohamed nem mehet a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez – fordították ki az ősi mondást a Csokonai Színházban.

Az énekesek által alapított kis együttesek sorra keresik fel a város lakónegyedeit, s adnak rögtönzött mini hangversenyt. Opera és operettdalok hangzanak fel – szó szerint, fel a tizedik emeletre –, s a lakók az erkélyekre tódulva tapsolnak a produkcióknak. Már a negyedik ilyen hangversenynél tartanak, – még van néhány lakótelep –, s bíznak abban, hogy előbb feloldják a játszási tilalmat, mintsem újra kezdenék e körutazást.

A virtualitásban néha megszólal a Csokonai Színház „fantomja” is, egyik levelében Ady Endre egykori színházi székéről is megemlékezve. A komoly zenénél maradva, itt is megjelentek a vasút filharmonikusai is, akik autók „fedélzetéről” adnak zenei műsort a város lakóinak. A Kodály filharmonikusok pedig az interneten teszik közzé legérdekesebb hangversenyeiket. Folytatódnak a virtuális vetítések is a város patinás Apolló mozijában is, amelyek végén szakemberek és nézők vitatják meg a látott filmeket, többek között Debrecen szülötte, Hajdú Szabolcs mozijait is.

Virtuálisan tekinthető meg a tavaszi tárlat. A Déri Múzeum, csatlakozva az országos múzeumpedagógiai akcióhoz, bemutatja a gyógyítás helyi történetét is, a debreceni Egyszarvú patika korabeli rekvizitumaival együtt. A múzeumhoz tartozó Irodalom Háza pedig az 1899-ban itt újságíróskodó Ady Endre (tessék csodálkozni, joghallgató korában részt vett az egyik első debreceni futballmeccsen is!) és egy kíváncsiskodó úrilány levelezését mutatja be. Ez utóbbi interaktív is, az érdekes szerelmi kapcsolat egyes fordulatait a virtuális látogatóknak kell kikövetkeztetni a levelekből.

A Méliusz Juhász Péter megyei könyvtár pedig a város egykori kertségének életéről tett közzé virtuális helytörténeti kiállítást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.