Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál

Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál, amelyen a koncertek mellett kiállítás, filmvetítés és gyerekeknek szóló előadás is várja a közönséget október 13-ig Budapesten és Debrecenben.

2019. 10. 07. 8:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabó Marcell zongoraművész által alapított programsorozat idén hat orosz zeneszerző munkásságát öleli fel, a koncerteknek Budapesten a Zeneakadémia, a Szent István-bazilika és az Orosz Kulturális Központ, Debrecenben a Kölcsey Központ és a Református Nagytemplom ad otthont.

A fesztiválon több programmal emlékeznek meg Muszorgszkij születésének 180. évfordulójáról, előadás lesz az életéről és levelezéséről, elhangzanak részletek az Egy kiállítás képei című műből, operáiból pedig filmvetítést tartanak az Orosz Kulturális Központban.

Prokofjev zenekari darabjai közül az I. Zongoraverseny szólal meg, emellett Glinka kamaradarabjai, Rimszkij-Korszakov dalai és Szkrjabin zongoraművei is a középpontba kerülnek. A fesztivál egyik fénypontjaként Csajkovszkij Vesperását hallhatja a közönség a Szent István-bazilikában. A fesztivál meghívására fellép egy orosz guszliegyüttes is, amelynek tagjai tradicionális pengetős hangszereikkel bepillantást engednek az orosz népzenébe.

Lukácsházi Győző a gyerekeket szólítja meg Prokofjev Péter és a farkas című művének bemutatásával, az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum pedig egy kiállítást hoz erre az alkalomra Budapestre és Debrecenbe, amely Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov operái – köztük a Borisz Godunov, a Hovanscsina és a Szorocsini vásár – megszületésének történetét mutatja be.

A fesztiválon fellép mások mellett Fokanov Anatolij orosz operaénekes, a Kruppa Vonósnégyes, a Kodály Kórus Debrecen, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, Meskó Bánk előadóművész, Pregun Tamás és Palojtay János zongoraművész. A fesztivál művészeti vezetője Szabó Marcell zongoraművész, aki Prokofjev I. zongoraversenyét játssza a fesztivál nyitókoncertjén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.