Magyar siker a Sir Georg Solti nemzetközi karmesterversenyen

Hontvári Gábor megosztott második helyen végzett a vasárnap zárult Sir Georg Solti nemzetközi karmesterversenyen, a világ legrangosabb versenyei közt számon tartott megmérettetésen, amelyre közel félezer dirigens nevezett a világ minden tájáról.

Magyar Nemzet
2020. 10. 12. 16:16
null
Fotó: Andy Poecking Forrás: sopranomedia.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mentálisan és fizikailag is rettenetesen elfáradtam, de óriási megtiszteltetés ez az eredmény, és nagyon büszke vagyok rá – nyilatkozta a fiatal karmester a Soprano Médiának, a frankfurti verseny után. – A felkészültségemen nem múlt, a zenekarral jól működött a kémia, és szerencsére nagyon gyorsan sikerült magasabb szintre emelni a produkciót. Ráadásul itthonról is rengeteg támogatást és biztatást kaptam, amiért rendkívül hálás vagyok.

Fotó: Sopranomédia.hu

A koronavírus-járvány és az ezzel járó korlátozások miatt elképesztő távolság volt a zenészek között, amivel mindhárom versenyzőnek és a zenekaroknak egyaránt meg kellett küzdenie. Így nem csoda, hogy egy-egy szimfonikus tétel próbálásához és egyben tartásához is nagy energiára volt szükség. Egy ilyen verseny egy karmesternek tükröt tart, ahol a mindennapi élettől jelentősen eltérő szituációkban a legerősebb és a legkevésbé előnyös tulajdonságai, képességei szintén előkerülnek.

– Most megéreztem és megértettem, hogyan lehet a félig üres pohárból félig telit varázsolni – nyilatkozta a jövőre vonatkozóan a karmester.

Hontvári Gábor a würzburgi Mainfranken Theater első karmestere és helyettes zeneigazgatója a 2019/20-as évadtól, emellett a weimari Franz Liszt Hochschule für Musik karmester szakának hallgatója posztgraduális képzésen. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte 2015-ben, zenekar- és kórusvezetőként, mint Ligeti András, Medveczky Ádám, Párkai István, Jobbágy Valér tanítványa.

A 9. Sir Georg Solti Nemzetközi Karmesterverseny első helyezettje az Új-Zélandról érkező Tianyi Lu lett, míg a megosztott második helyet Hontvári Gáborral együtt a német Johannes Zahn kapta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.