Magyar szerzők művei a kassai Thália Színház jubileumi évadában

Magyar szerzők művei és a zeneiség jellemzi a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal elismert ötvenéves kassai Thália Színház jubileumi évadát – közölte a teátrum igazgatója.

Forrás: MTI2019. 08. 20. 13:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czajlik József a műsorban elmondta: társulatuk utazószínház, előadásaik ötven-hatvan százalékát különböző felvidéki és magyarországi helyszíneken játsszák, így folyamatosan jelen vannak vidéken, és olyanokhoz is eljutnak, akik másképp nem mennének színházba.

Az 1969-ben az alapításkor is ez volt a cél, amikor a komáromi társulatból kivált egy progresszívebb csapat – tette hozzá.

Kassán felvidékiek adományai segítségével alakították meg a színházat, ezt megköszönve kezdtek el tájolni, ami időközben alaptevékenységükké vált – idézte fel.

A jubileumi évadról elmondta: elsőként Beke Sándor, a színház alapítója rendezésében Márai Sándor Kaland című színdarabját mutatják be, majd Malina Hedvig történetét dolgozzák fel. A Czajlik József által rendezett darab két felvonásban négy részből áll: első része opera, második operett, a harmadik egy oratórium, a negyedik pedig egy fórum lesz a nézőkkel.

Az évadban Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című művét László Sándor vajdasági színházigazgató rendezésében láthatja a közönség, majd pedig egy fiatal rendező, Rédli Károly a Parasztoperát állítja színpadra – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.