Megvannak az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram idei nyertesei

Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíj pályázatának száz új nyertesét – tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében az intézmény. Mint írják, idén 15-szörös túljelentkezés mellett rekordszámú, közel 1600 művész vett részt a hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg.

Magyar Nemzet
2021. 06. 17. 8:30
null
Fotó: Fortepan/Zsanda Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MMA 2021–2024. évi Művészeti Ösztöndíjprogramjára március 22-ig lehetett jelentkezni. A 2018-ban indult projekt évről évre egyre több művészt mozgat meg. A közlemény kitér arra, hogy míg négy évvel ezelőtt több mint 1100 érvényes, addig idén már közel 1600 érvényes projekt érkezett építőművészet, film- és fotóművészet, ipar- és tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet és zeneművészet kategóriákban. Idén a legnépszerűbb művészeti ágnak a zene- és a képzőművészet bizonyult, hiszen mindkettőre közel 300 pályaművet adtak be a 18–50 év közötti pályázók. A száz nyertes három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíjra jogosult 2021 szeptemberétől, emellett a művészek a projekt lebonyolítójától, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézettől (MMA MMKI) folyamatos mentorálást, valamint publikálási és bemutatkozási lehetőséget kapnak, továbbá rendszeres szakmai találkozón vesznek részt, amelyen beszámolhatnak az addig elért eredményeikről – áll a közleményben.

A döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották: Vashegyi György (a bizottság elnöke), Balázs Mihály, Buglya Sándor, Haris László, Jankovics Marcell (†), Kékedi László, Kucsera Tamás Gergely, Nagy Viktor, Pécsi Györgyi, Sára Ernő, Stefanovits Péter, Záborszky Kálmán. A támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el.

A pályázati támogatási időszak vége: 2024. augusztus 31.

A nyertesek névsora ITT megtalálható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.