Megzenésítésre vár az Ómagyar Mária-siralom

2023-ban országos rendezvénysorozattal ünneplik az első ismert magyar verses szövegemlék felfedezésének 100 éves évfordulóját.

Magyar Nemzet
2020. 10. 02. 16:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első ismert magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom felfedezésének századik évfordulójára Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze irodalmi és egyházzenei újdonságokkal készül. Mező Tibor főszervező, költő, a verstanban Vásáry Tamás alkotótársa arról beszélt, hogy a magyar kultúra napján 2023-ban országszerte több ezer néző ünnepelhet együtt, a megzenésített vers is hallható lesz.

A latin nyelvű prédikációk között az egyetlen oldalnyi, két hasábba írt Ómagyar Mária-siralomra a Leuveni kódexben bukkantak rá 1922-ben. A verset ünnepélyes keretek között hozták nyilvánosságra 1923. január 29-én a Magyar Tudományos Akadémián, másnap a Nemzeti Újság című napilap publikálta. Ezért 2023-ban rendezvénysorozattal tervezik megünnepelni az első ismert magyar verses szövegemlék felfedezésének százéves évfordulóját.

A centenáriumra Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, a Szent István-rend birtokosa különleges zenetörténeti újdonságokkal készül, például az Ómagyar Mária-siralom metrumát tekintve, ami száz éve vita tárgya. Az évfordulóra a Novum Kiadó jelenteti meg az Ómagyar Mária-siralom szövegkönyvét, amelyet Mező Tibor írt, és Vásáry Tamás ajánlja elolvasásra ebből az alkalomból.

Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmester is fellép majd a központi rendezvényen
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

– A vers ritmussal rendelkezik, csakúgy, mint a zene: az Ómagyar Mária-siralom időmértékes metrumát senki nem tudta eddig kielégítően megállapítani. Az időmértékes metrumra leltem rá. A vers minden versszaka önálló ritmikai egység, tehát versszakonként más lesz a ritmus, a szekvencia szabályai szerint a versritmus helyreállítható – mondta Mező Tibor főszervező, költő, aki bejelentette: egyidőben országszerte legalább húsz színházban nyolcezer ember ünnepelheti a centenáriumot, a központi rendezvényen Vásáry Tamás lép majd fel. Az eseményen a vers előtt tisztelegnek, de Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója is erre az időszakra esik, és Kölcsey Ferenc is éppen kétszáz éve véglegesítette a Himnusz szövegét. A színházak önálló műsorral készülhetnek és hirdethetnek meg egy-egy előadást. A kritérium az, hogy három költő négy művének feldolgozása jelenjen meg a repertoárban, melyek a következők: az Ómagyar Mária-siralom, Petőfi Sándortól a János vitéz és a Nemzeti dal, valamint Kölcsey Ferenc Himnusza.

Az esemény fővédnökei Vashegyi György karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.