Mese, amelyben nincs gonosz

Hollywoodnak sikerült olyan messzire mennie a politikai korrektség minden szegmensének figyelembevételében, hogy az egyik legnagyobb fejőstehenük, az 1,27 milliárd dolláros bevételt hozó Jégvarázs című animációs mesefilm folytatásából egyszerűen kihagyták a negatív főszereplőt, a rosszat. Új irány ez, vagy egyszeri baklövés?

Fotó: Fórum Hungary

Van persze a filmben némi rossz, ami a múltban történt, leginkább rossz döntésként jelenik meg. Aki rosszul döntött, az a film cselekményének idején már nem él, de a döntése kihat a jelenre. Konkrétan negatív szereplő viszont nem jelenik meg a mesében. Első pillanatban azt gondolhatja az ember, milyen jó is ez. Olyan magas fokra jutott az emberiség fejlődése, hogy már nincsen szükség arra, hogy szembesítsük a gyermekeinket az őket érő rosszakkal, hogy lelkileg felkészítsük őket a túlélésre, hogy a mesék által gyógyítsuk a bajaikat, segítsünk a félelmeik legyőzésében. Úgy látszik, a nyugati kulturális elit úgy gondolja, hogy ez már szükségtelen. Eljött a csodálatosan szép új világ, amikor ember nem embernek farkasa többé, mindenki összeborul, megszűnt az ármány, csak szeretet van. Még az oroszlán sem fog többet gazellát enni.

Mondani sem kell: ez a kép hamis. Egyszerűen nem igaz. Tisztességes ember ilyen esetben egyet tehet: nem hallgat. Mivel a világunkban jelen van a rossz, a mesékben is jelen kell lennie. Ehhez nem szükséges pszichológia szakot végezni az egyetemen, tudták ezt jól a dédszüleink is, mikor mesélésbe fogtak, sőt az ókortól napjainkig felnőtteknek és gyerekeknek szóló mesék is leginkább a rossz és a jó harcáról szóltak, és az sem ok nélkül való, hogy a jó szokott győzni.

Fotó: Fórum Hungary

Mindez az első részben még így volt. Chris Buck és Jennifer Lee rendezte hat évvel ezelőtt a Jégvarázs első részét is, akkor még volt dramaturgiai érzékük. Az első részben még volt negatív szereplő, aki először behízelegte magát Elsa és Anna királyságába, majd miután elvett tőlük mindent, az életükre tört. Ahogy a régi királydrámákban. A második részben viszont kívülről nem tör senkire rossz, csak a természet háborog, és keveri a bajt. A természetet pedig nem legyőzni kell, hanem kiszolgálni. És már meg is érkeztünk korunk legfőbb programjához, a természetvédelemhez, amellyel – jegyezzük meg hangsúlyosan – elég jól lehet mozgósítani a fiatalokat bármi ellen.

Csakhogy dramaturgiai szempontból mindez nem működik. A film szétesik, a természettel való küzdelem lényegét a kicsik nem fogják érteni, a nagyok pedig unatkoznak majd. Míg az első részben igencsak megvolt a mélypont és a csúcspont, amelyeket hamar slágerré váló zenei betétekkel fel is erősítettek az alkotók, addig a folytatásból hiányoznak az igazán fülbemászó dallamok, és a szereplőkkel való azonosulást segítő krízisek és katarzisok is elmaradtak.

Persze a gyerekek örülni fognak, hogy újra látják azokat a mesefigurákat, akiket megszerettek, gondolatban kirándulhatnak is velük egyet most nem a téli, hanem az őszi tájban.

Kis reménysugár, hogy Anna kezét Kristoff meg akarja kérni a film során, tehát a hagyományos családmodellt még nem törölték végleg a mesékből, és Olaf, a mindig pozitív és mindig vicces hóember gondolata is hordoz még hagyományos értékeket, miszerint, ha minden változik, akkor is kellenek biztos támpontok az életben, és ezt a változatlan biztonságot a család adja meg. Ahhoz viszont, hogy Elsa nem is biztos, hogy létezik, de ha igen, akkor ő az ötödik elem, amely egyensúlyt teremt a világban, nincsen hozzáfűznivalónk, ha csak annyi nem, hogy a Jégvarázs 2. világa legalább nem annyira vallástalanított, mint jelenkorunk. Bár a mese világképe panteisztikus, vagyis Isten a természetben rejlik, de legalább nem tagadja a mese Isten létezését.

És ebben a politikailag korrekt környezetben már ennek is örülnünk kell.