Miszlán kezdetek óta egymást erősítve működik két művészeti ág

A Tolna megyei Miszlán egy felújított műemlék jellegű kastélyban működik a Miszla-Art Kulturális Központ és Alkotóház, amely idén ünnepli 10. születésnapját. Makay Tamás és Makayné Pál Berta azzal a céllal hozták létre a központot, hogy szabad alkotói teret és bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak tehetséges képző- és zeneművészeknek. Az alapítókkal az alkotóháznak otthont adó épületegyüttes helyreállításáról, a kulturális eseményekről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.

Uszkay Tekla
2020. 07. 16. 17:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Miért döntöttek úgy tizenegy évvel ezelőtt, hogy megvesznek egy felújítandó kastélyt? Külső szemmel egy ilyen döntés nagy kihívásnak és egyben felelősségnek tűnik. És miért pont ezt a kúriát választották?

Makay Tamás: A gondolat jóval a döntés előtt már megszületett, műemlékvédelmi szakmérnöki képzésem ideje alatt térképeztem fel az ország kuriális állományát. Kiderült, hogy ezt az óriási épített állományt 1947-től kezdődően tudatosan herdálják, majd 1990-től hozzá nem értő tulajdonosok semmisítik meg. Akkor született a gondolat mindkettőnkben a feleségemmel, hogy ha egyszer alkalmunk lesz rá és fenntartási, üzemeltetési keretünk, akkor méreteiben egy szerényebb épületet megmentünk. Természetesen kihívás és felelősség, de ha az ember jövőbe vetett hite és álma elég nagy, a megvalósításhoz már csak kitartó munkára van szükség. Azonban a tökéletes választás és a lehetőségek nem mindig fedik egymást. Szívünk szerint sokkal több épületet néztünk és vettünk volna meg, de lényeges volt az épület maga, történelmi előélete, a környezetben rejlő lehetőségek és a mi tulajdonosi elvárásaink. Megnéztük a Prónay-kastélyt és Szegedy Róza kúriáját is mint történelmileg beágyazottabb épületeket, de vagy a transzformátor házat nem akarták áthelyezni, vagy az önkényes betelepülőket elhelyezni, vagy vandálok időközben lebontották. A miszlai kúria –mondhatnám – megtalált minket. Most is úgy gondoljuk, megérte!

Fotók: Havran Zoltán

– Úgy tudom a kastély szakszerű felújításának vezetését ön tartotta kézben. Melyek voltak a legfontosabb szempontok a helyreállítás során?

M. T.: A szakszerű felújítás mellett a jövőbeni működés volt az alapvető kérdés. A kúria kultúrtörténeti értékeit illetően teljesítette, amit tőle vártunk, hiszen a barokktól kezdve a XX. század elejéig különböző építési periódusokat tárt fel. Az épületegyüttes sok generáción keresztül szolgálta gazdáit, akik a környezeti és gazdálkodási lehetőségek kihasználásával kiváló életteret hoztak létre. Volt olyan jeles egyéniség is, Nemeskéry Kiss Pál, későbbi fiumei kormányzó személyében, aki igen sokat tett a térség felemelkedéséért. A „Főső” kastélyt, ahogyan a helyiek a kúriát emlegették, többször átépítették, ennek részmegoldásai, építészeti elemei ma is megtalálhatók. Többszöri átépítésről tanúskodnak a korai falfestésmaradványok is, az ablakrácsok és a kőkeretetek, az ácsszerkezetek és a falazatban használt bélyeges téglák. Érdekességként említeném, hogy belső díszítő festése a dégi Festetics-kastély eredeti festéséhez hasonlítható. Megtalálhatók voltak egy, egyes katonai térképeken feltüntetett romos magtár és gazdasági épületrészek maradványai is. Fontos szempont volt tehát az értékek feltárása, megmentése, és hogy lehetőségeinkhez mérten a fellelt építészeti értékek megtartása mellett a mi szemléletünknek megfelelő, funkcionális tereket hozzunk létre.

– Mi volt a hosszabb távú céljuk a kastéllyal és hogyan alakultak az elképzeléseik a megvalósítás során az elmúlt esztendőkben?

Makayné Pál Berta: Amikor a gondolat megszületett, már tapasztalatból tudtuk, hogy hosszú távú üzemeltetés nélkül a megvalósítás értelmét veszti. Már a kezdetek kezdetén dédelgettük művész barátaink bevonásával egy állandó képzőművészeti telep létrehozását. A kivitelezés során meglátogatott egy kiváló csembalóművész-karnagy, Dinyés Soma, aki meglátta a kastélyban a régizene beillesztésének lehetőségét. Tóth Mónika hegedűművésszel alapozták meg az alkotóház zeneművészeti ágát. Kezdetek óta egymást erősítve működik mindkét művészeti ág, a művésztelep minden nyáron a kortárs képzőművészet állomáshelye lett, míg a zenei kurzus téli- és nyári nemzetközi találkozókká fejlődött, amelyek minden alkalommal koncertekkel zárulnak. Természetesen a kulturális programok mellett a ház életvitelszerű használata, a gyümölcs-, zöldség-, szőlőtermesztés, kisállat-nevelés egészítik ki a napi tevékenységeket. Ezek egyébként, és a közvetlen környezet rendkívül inspirálóan hatnak a meghívott művészekre.

– Vannak pályázati lehetőségek egy ilyen kulturális örökség fenntartására, karbantartására? Mikor látogathatja a kastélyt a nagyközönség?

M. P. B.: Az épített örökség felújítására és fenntartásra sajnos még soha nem kaptunk támogatást, de a kulturális programok szervezésére, a külföldi, illetve belföldi kiállításokra igen. A Pesti Vigadóba, és az Olasz Kultúrintézetbe szervezett koncertünket pedig támogatta az NKA és az olasz nagykövetség. A barokk zenei mesterkurzusra nem sikerült ez idáig hazai pályázatot elnyernünk, azonban a Visegrádi Alap több éven keresztül támogatott bennünket, évente 12-15 hallgatónak tudtunk ösztöndíjat adni, hangszereket bérelni és a koncertre sem saját erőből kellett fizetnünk az utazási költségeket. Minden kulturális rendezvény alkalmával, legyen az koncert, kiállítás vagy bármilyen esemény, nyitva vagyunk a nagyközönség előtt, programjaink többnyire ingyenesek, mindenkit szeretettel várunk.

– Mit jelentenek a helyi kulturális élet számára az önök által kínált programok, események?

M. P. B.: A helyi kulturális életet tágabban értelmezzük, mivel Miszla jelenlegi lakossága nem éri el a háromszáz főt. Tekintettel a színvonalas komolyzenei eseményeinkre, illetve a képzőművészeti kiállításokra, hiánypótló szerepünk van. Sokat jelent nekünk, hogy Tolna megyéből számos érdeklődő van jelen a rendezvényeinken. A nyári szabadtéri programjainkra – mint például a Junior Príma díjasok bemutatkozása –, az adventi programjainkra, kiállításainkra, de szinte minden eseményre Szekszárd, Paks, Tamási, Tolnanémedi, Gyönk távolságából érkeznek érdeklődők.

M. T.: Itt említeném meg azt a megtiszteltetést, hogy megkaptuk a Tolnai Kultúráért Díjat, valamint a Transilvanum Alapítvány díját szintén kulturális tevékenységünk elismeréséért. Az elmúlt tíz év alatt sikerült meghívnunk és élményként megosztanunk számtalan klasszikus, barokk-, jazz- és népzenei előadást, kisebb kamaraszínházi előadást, költők bemutatkozását. Évente több alkalommal rendezünk kiállításokat, de szerveztünk már népi építészeti konferenciát is.

– Hogyan kapnak lehetőséget a művészek arra, hogy részt vegyenek egy-egy szakmai eseményen?

M. P. B.: Az előbb említett rendezvényekre az előadóművészeket magunk kutatjuk és kérjük fel. Örömmel tapasztaltuk, hogy az eddigi megkereséseinket szívesen elfogadták neves előadók is. A képzőművészeti vagy zenei kurzusainknak szakmai irányítói is vannak, a művésztelep tematikáját és a meghívott művészeket mindig a kurátorral egyeztetve választjuk ki. A zenei mesterkurzusok nemzetközi és hazai résztvevőit általában a kurzus zeneművész oktatói vonzzák. A kurzus végén a résztvevőknek koncertlehetőséget biztosítunk Miszlán, Gyönkön, Tamásiban, Simontornyán és Budapesten is. A képzőművészeti alkotóműhely résztvevőinek munkáiból gyűjteményt képezünk, illetve katalógust adunk ki az adott év művészei és alkotásaik bemutatásával, valamint kiállításokat szervezünk az itt készült művekből.

– Meséljenek egy picit arról, hogyan zajlik a művésztelep, mi lesz a program idén?

M. P. B.: Idén kérdéses volt, hogy meg tudjuk-e szervezni az alkotótábort, de a résztvevők és a szervezők is annyira ki vannak éhezve a közösségélményre és a helyszín nyújtotta inspirációkra, hogy úgy döntöttünk, lesz művésztelep. A Színdarálót ez évben július 10–19. között tartjuk meg, az alkotók (Esse Bánki Ákos, Gáspár Annamária, Gáspár Gyula, Horváth Lóczi Judit, Majoros Áron Zsolt, Mayer Éva, Oláh Anna, Oláh Sándor, Rajcsók Attila, Szigeti G. Csongor) különböző művészeti ágakat képviselnek, többségük már korábban is részt vett az általunk szervezett eseményen. Kitűzött témánk az Otthon, ennek mentén indulhat el a gondolkodás természetesen a teljes alkotói szabadság jegyében. A művésztelep ideje alatt színvonalas programokkal várjuk a nagyközönséget is Miszlára: meghívtuk Török Sárát és Fándly Csabát, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeit, akik az otthon témája köré épülő kis improvizációs kamara-előadással készültek; elvállalta felkérésünket Szabó T. Annak költő; a záró kiállítás megnyitóját követően pedig Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adnak koncertet a kertben. A nyilvános programok mellett minden művész lehetőséget kap a szakmai bemutatkozásra szűk körben, és mivel közel van a szekszárdi borrégió, a helyi borok kóstolása elengedhetetlen része a művésztelepnek. Az elmúlt években a szívünknek nagyon kedves képzőművészeti gyűjtemény mellet értékes emberi kapcsolatokat, mondhatni barátságokat is gyűjtöttünk, ami számunkra legalább annyira értékes.

– Mivel a Miszla-Art és a művésztelepek idén ünneplik 10. születésnapjukat, és a gyűjtemény is szépen gyarapodik, tervezik, hogy bemutatják az anyagot egy nagyobb szabású kiállításon esetleg Budapesten is?

M. P. B. Szerettünk volna ünnepelni egy nagy összművészeti együttléttel, művészek, barátok, érdeklődök körében, de a veszélyhelyzet felülírta a kitűzött dátumot. Elképzelésünk szerint Budapesten szerettünk volna bemutatkozni mindkét művészeti ág több alkalommal történő összehangolásával, kiállítási keretek között felhangzó koncertsorozattal. Sajnos idén a körülmények, az erőfeszítéseink és pályázatok sem adtak erre lehetőséget. Tervünket nem adtuk fel, bízunk benne, hogy jövőre sikerül olyan helyszínt találni, ahol mindkét művészeti ág: kiállítás és koncert együtt vagy akár külön-külön is lehetőséget kaphat a bemutatkozásra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.